Jövőre emelkedik a minimálbér Lengyelországban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA minimálbér és a minimálisan fizetendő órabér emelésére vonatkozó tervezetet ismertette szerdán Elzbieta Rafalska lengyel szociális, család- és munkaügyi miniszter. A javaslat szerint a minimálbér jövő év elejétől 15 ezer forintnak megfelelő összeggel lenne magasabb.
Rafalska bejelentette: az általa vezetett tárca 2020-tól bruttó 2450 zlotyra (186 ezer forint) szabná a minimálbért. Jelenleg ez 2250 zlotyt (171 ezer forint) tesz ki, ami 150 zlotyval (11,3 ezer forint) több, mint 2018-ban. A minimális órabért a jelenlegi bruttó 14,70 zlotyból (1,1 ezer forint) 16 zlotyra (1,2 ezer forint) emelnék jövőre.
A tervezetet a kormánynak kell jóváhagynia, június közepén - mielőtt a parlament elé kerülne - társadalmi konzultációra bocsátják. A minimálbér emelésének tervezete kiegészíti azt a gazdaság- és társadalompolitikai csomagot, amelyet a kormányzó Jog és Igazságosság a vasárnapi európai parlamenti (EP) választást, és egyben az őszi lengyel parlamenti választást megelőző kampány elején hirdetett meg.
A csomag keretében júliustól családi bevételtől függetlenül, minden 18 éven aluli gyermekre kiterjesztik az 500+ nevű, havi 500 zlotys (36 ezer forintos) támogatással járó családtámogatási programot. Május elején a minimálnyugdíj összegének megfelelő, 1100 zlotyt (mintegy 81 ezer forint) érő plusznyugdíjakat fizették ki.
Még az őszi választások előtt az alacsonyabb bevételűek számára csökkentik a jövedelemadó-kulcsokat, a 26 év alatti munkavállalókat pedig a jövedelemadó megszüntetésével segítik.
Az EP-választások előtt meghirdetett intézkedések évi mintegy 30-40 milliárd zloty (2,2-2,9 ezer milliárd forint) költséggel járnak. Ezt a gazdasági növekedésből és az adórendszer tökéletesítéséből, valamint a bürokratikus költségek csökkentéséből tervezik finanszírozni.
Május végén emellett bejelentették, hogy ősztől havi 500 zlotyval emelik a felnőtt, súlyos fogyatékkal élők támogatását is. A járulék költségeit (3 milliárd zloty - mintegy 228 milliárd forint) többek között az Európai Bizottság (EB) által 2016-ban megtámadott, Varsó által ezért felfüggesztett, de az Európai Bíróság májusi döntése nyomán jövőre visszaállítandó progresszív kereskedelmi adó bevételeiből fedezik.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?