kapubanner for mobile

Júniusban 11,3 százalékkal nőtt az ipari termelés

Júniusban 11,3 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest, a szezonálisan és munkanaphatással is kiigazított adatok szerint 1,8 százalékkal haladta meg a májusit – erősítette meg a részletes adatok alapján az egy héttel ezelőtt kiadott előzetes számokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

Ebben az évben júniusban – március és május után – már harmadszor mutatott kétszámjegyű növekedést az ipari termelés volumene.

A KSH jelentése szerint a növekedést júniusban már nem csak a járműgyártás és a hozzá kapcsolódó beszállítói ágazatok táplálták, hanem az élelmiszeripar és az elektronikus fogyasztási cikkeket előállító cégek teljesítménye is.

A feldolgozóipari termelés csaknem három tizedét adó járműgyártás kibocsátása 23,5 százalékkal emelkedett. Az alág meghatározó szakágazatában, a közúti gépjármű gyártásában még ennél is nagyobb, 31,4 százalékos volt a növekedés.

A feldolgozóipari termelés több mint egykilencedét képviselő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása számottevően, 14,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az elektronikus fogyasztási cikkek gyártásában kimagasló, 22,6 százalékos növekedést mért a KSH.

Júniusban a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése 17,7 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához képest.

Az új belföldi rendelések 11,7, az új exportrendelések 18,6 százalékkal emelkedtek. Az összes rendelésállomány 20,4 százalékkal haladta meg az előző év júniusit.

Az év első hat hónapjában a termelés 9,4 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

Júniusban az ipari export éves növekedése 15,1 százalékosra gyorsult a májusi 10,9 százalékról.

A feldolgozóipar exportértékesítésének csaknem felét adó két alágból a több mint egyharmad részt képviselő járműgyártás kivitele júniusban 24,4 százalékkal nőtt.

A másik meghatározó alág, a feldolgozóipari export majdnem egyhetedét adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának exportvolumene negyedik hónapja nőtt, júniusban 1,2 százalékkal emelkedett. Az élelmiszeripari kivitel a májusi 2,4 százalékos csökkenés után ismét 7,1 százalékkal túlszárnyalta az egy évvel korábbit, miközben a belföldi eladások is 10,8 százalékos növekedést mutattak.

Az év első hat hónapjában az ipari export 12,2 százalékkal bővült 2013 azonos időszakához viszonyítva.

A belföldi eladások 8,4 százalékkal nőttek az előző havi 4,6 százalékot követően, és az év első felében 1,0 százalékkal múlták felül a tavalyi első fél évet.

A feldolgozóipar belföldi eladásai júniusban 11 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Az ipar nemzetgazdasági ágai közül júniusban a feldolgozóipar termelése 12,9 százalékkal emelkedett, míg az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 8,1 százalékkal visszaesett az egy évvel ezelőttihez mérten.

Júniusban a feldolgozóipar tizenhárom alága közül csak egyben regisztrált termeléscsökkenést a KSH, a többi alágban 1,1 (gépgyártás) és 53,8 (kokszgyártás, kőolajfeldolgozás) százalék közötti volumenbővülést mértek az előző év azonos hónapjához képest.

Az alágak közül a legnagyobb mértékben, 53,8 százalékkal bővült a közepes súlyú kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás kibocsátása, amelyhez nagyrészt az igen alacsony bázis járult hozzá, amelyet egy üzemi revízió miatti termeléskiesés okozott – közölte a KSH.

Az év első hat hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés 7,2 százalékos bővülése a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások körében 2,3 százalékos létszámnövekedés mellett következett be.

Január–júniusban Magyarország minden régiójában nőtt az ipari termelés az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű, 20,0 százalékos volumenbővülést ebben az időszakban a Nyugat-Dunántúlon regisztrálták, míg a többi régióban 3,8 és 15,0 százalék közötti növekedést mért a KSH.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Leépítésre készül Magyarországon a Siemens

Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk

Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk