kapubanner for mobile

Kabátban és sálban dolgoztak az orvosok és ápolók a baleseti intézetben

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az egyik dolgozó arról számolt be a lapnak, hogy napok óta 8-12 fokos helyiségekben dolgozik.

A Népszava szombaton arról írt, hogy a hétvégi hideg időjárás alatt a Fiumei úti baleseti intézet egy részén 10 fokos vagy még ennél is hűvösebb helyiségekben kellett dolgozniuk az intézmény alkalmazottainak, mivel az ablakok nem zárnak megfelelően, és nehéz kifűteni a helyiségeket.

A betegeket olajradiátorok bevetésével és más kórterembe való átköltöztetéssel próbálták megvédeni a hidegtől. Az egyik szakdolgozó arról számolt be a lapnak, hogy napok óta 8-12 fokos helyiségekben dolgozik, ami fokozott kockázattal jár a baleseti sérültek ellátása szempontjából. Az ATV megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát. Az EMMI közölte: Az épület hőmegtartó képességét kizárólag az extrém időjárási körülmények teszik próbára (országos hidegrekord, szeles idő), amely jellemzően évente egyetlen alkalommal fordul elő, és ideiglenes megoldással be tudták fűteni a helyiségeket, az Országos Kórházi Főigazgatóság pedig fel fogja mérni az épület állapotát, és az alapján döntenek majd a fejlesztések megvalósításáról.

Népszava/ATV
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek