kapubanner for mobile

Kampány indul a szakmai gyakorlatok fellendítésére

Az Európai Bizottság elindítja a „"We mean business"” elnevezésű kampányát, mely több gyakornok elhelyezésére ösztönözné a vállalatokat. A kezdeményezés célja, hogy javítsa a fiatalok készségeit, és könnyebbé tegye számukra az elhelyezkedést.

2012--–2013-ban a Bizottság összesen 280 000 gyakornoki helyhez nyújt majd pénzügyi támogatást a Leonardo da Vinci és az Erasmus program keretében, a szakképzésben, illetve a felsőoktatásban részt vevők számára.

Andrula Vasziliu, az oktatásügyért, kultúráért, többnyelvűségért és ifjúságpolitikáért felelős európai biztos a következőket nyilatkozta: "A We mean business kezdeményezés segíteni fogja a tagállamokat az ifjúsági munkanélküliség visszaszorításában, amely néhány EU-országban már elfogadhatatlan méreteket öltött. Különösen a külföldi szakmai gyakorlatok értékére szeretnénk felhívni a figyelmet, amelyek nemcsak az egyének nyelvi készségeit fejlesztik, hanem magabiztosabbá is teszik a fiatalokat, és javítják alkalmazkodóképességüket. Kutatásaink azt mutatják, hogy a munkáltatók egyre inkább értékelik ezeket a készségeket."

A felmérések kiemelik, hogy kevés vállalat tud arról a lehetőségről, hogy gyakornokot foglalkoztathat egy európai program keretén belül. A "We mean business" kampány célja, hogy változtasson ezen, és megismertesse a vállalkozásokkal a nemzetközi szakmai gyakorlatok előnyeit.

A kampány saját weboldallal is rendelkezik, amely hasznos információkat és linkeket tartalmaz az európai szakmai gyakorlatok megszervezésével és a gyakornoki helyek megtalálásával kapcsolatban. A tagállamokban tájékoztató rendezvényeket szerveznek majd a kereskedelmi kamarák, a regionális fejlesztési ügynökségek, a vállalkozásokat támogató szervezetek és más "multiplikátorok" részére, akik feladata, hogy felhívják a vállalatok figyelmét a szakmai gyakorlatok előnyeire.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek