Kapacitásbővítés az AGC tatabányai gyárában: 75 új állás
Kétmilliárd forintot meghaladó értékű kapacitásbővítő beruházás kezdődött a japán tulajdonú AGC Glass Hungary tatabányai üzemében, a fejlesztések után a korábbi 1,3 millió helyett évente 1,8 millió, személygépkocsikhoz előállított hátsó ablak készülhet a gyárban - mondta el a vállalat személyzeti igazgatója.
Gíber Mihály tájékoztatása szerint lerövidítik a termékek gyártási idejét, ehhez új számítógépes programokat telepítenek, illetve új gépsorokat állítanak üzembe. A 2013 elején már próbaüzemben termelő egység 75 új munkatárssal bővíti az AGC jelenleg 630 fős létszámát. Az Európai Unió a fejlesztésre fordított összeg 26 százalékát vissza nem térítendő támogatásként biztosította a vállalat számára.
Az AGC Glass Hungary Kft. személygépkocsikhoz gyárt oldal- és hátsóüveget, valamint napfénytetőt a világ legnagyobb autógyárai számára. A vállalat 19 európai gyárba szállít, 80 modellhez. 2010-ben az AGC tendert nyert a Mercedes oldalsó és hátsó üvegeinek szállítására. Egészen 2021-ig az AGC szállítja az üvegeket az addig készülő 26-féle modellhez.
A cégcsoportnak Európában tíz autóüveget előállító gyára van, ötezer alkalmazottal. A tatabányai üzem a létszámot tekintve a harmadik legnagyobb és az egyetlen zöldmezős beruházás, innen kerül az európai piacra gyártott edzett autóüveg 60-70 százaléka.
Az AGC Glass Hungary Kft. 2011-ben több mint 14,6 millió autóüveget gyártott és 22 milliárd forint árbevételt ért el.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?