Új üzemet nyitott Kaposvár legnagyobb foglalkoztatója
Átadták az olasz családi tulajdonban lévő Kométa 99' Zrt. 1,4 milliárd forintból épült melléktermék-feldolgozó üzemét Kaposváron.
A mintegy 664 millió forintos pályázati támogatást élvező fejlesztéssel a Kométa lett az első a magyarországi húsipari cégek közül, amelynek ilyen létesítménye van - mondta az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az évi 15 ezer tonna kapacitású üzemben dolgozzák majd fel a vállalatnál keletkező évi 8 ezer tonna vágóhídi mellékterméket. Ezzel a társaságnál 870 ember munkahelye válik biztossá, csökken a környezeti terhelés, és fontos alapanyagokhoz jut az állateledel- és takarmánygyártás, a vegyipar és a gyógyszeripar is.

Évi 2300 tonna állati liszt és 1300 tonna állati zsiradék/olaj előállításával 600-700 millió forint árbevétel elérését tűzték ki célul - mondta Giacomo Pedranzini, a Kométa 99' Zrt. ügyvezető igazgatója (képünkön).
Kaposvár másfél évvel ezelőtt kezdődött újraiparosítási programjában meghatározó szerepük van a gépipari, a zöldipari és az élelmiszeripari beruházásoknak. A Kométa a város legnagyobb foglalkoztatója, egyúttal Magyarország kiemelten fontos vállalata, mivel családok százainak nyújt megélhetést - hívta fel a figyelmet Szita Károly, Kaposvár polgármestere.
Hozzátette: a nagyobb hozzáadott értékű termékeket előállító vállalkozások városba vonzása érdekében 38 hektárral bővítik a keleti ipari parkot, és megkezdték egy másik, 173 hektáros iparterület kialakítását is.
Fotó: MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?