kapubanner for mobile

Karcsúsodik az olasz parlament

Elkészült a parlament létszámát csökkentő és a miniszterelnök hatalmi hatáskörét bővítő olasz kormányzási reform, amelynek célja az olcsóbb és gyorsabb törvénykezés.

A jövőben 630-ról 508-ra csökken a képviselők és 315-ről 254-re a szenátorok száma. Ebben a létszámban benne van a külföldön élő olaszok által a római parlamentbe választott nyolc képviselő és négy szenátor is. Többek között ez az újdonsága annak a kormányzati reformnak, amelyről még tavasszal szavaz a római parlament. Az olasz sajtó megszerezte és publikálta a tervezet végleges változatát, amelyet a Monti-kormányt a parlamentben támogató öt párt egy-egy szakértője és négy alkotmányjogász dolgozott ki.

A parlamenti létszámcsökkentés mellett a kormányzati reform felszámolja a kétkamarás szavazás kötelezettségét, egyszerűsítve a törvényhozási rendszert. A képviselőház a jövőben egyedül dönthet külpolitikai, védelmi, pénzügyi, közbiztonsági, oktatási, jóléti, környezetvédelmi, valamint a bevándorlást érintő ügyekben.

Az egymást követő szenátusi és képviselőházi szavazásra kizárólag a költségvetési törvények esetén, az alkotmányt érintő és a választójogi törvénnyel kapcsolatban lesz szükség. Amnesztia hirdetése vagy nemzetközi megállapodások módosítása szintén mindkét kamara jóváhagyását feltételezi a jövőben is.

Az eddigi gyakorlattal szemben a reform értelmében az államfő helyett a mindenkori miniszterelnök nevezheti ki a minisztereket, vonhatja vissza kinevezésüket, és oszlathatja fel a parlamentet. Bizalmatlansági indítványt az alsó- és felsőház egyharmada kezdeményezhet azzal a feltétellel, hogy egyidejűleg új miniszterelnök-jelöltet is megnevez. Utóbbinak a megválasztásához a parlament kétharmados többségének a támogatására lesz szükség.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek