kapubanner for mobile

Karrierstart a fővárosban: több száz álláshely nyílik a Budapest Állásbörzén

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét, ahol az érdeklődők megismerhetik a fővárosi fenntartású és üzemeltetésű cégek, intézmények tevékenységét és személyesen találkozhatnak a toborzási feladatokat ellátó kollégákkal - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.

Közleményük szerint idén több mint 30 fővárosi foglalkoztató és szervezet több száz fővárosi álláshellyel várja az érdeklődőket az állásbörzén a Biodómban szeptember 17-én és 18-án. Mindkét nap reggel 9 és este 6 óra között várják majd az érdeklődőket.

A fővárosi önkormányzat cégei és intézményei mintegy 27 ezer munkavállalót foglalkoztatnak, és stabil, a munkaerőpiac jelentős részéhez képest kiszámítható foglalkoztatást biztosítanak - írták.

Mint olvasható,

az állásbörzén a több száz álláslehetőség mellett ingyenes karrier, CV és munkajogi tanácsadás, life coach, profi fotós és selfi pont, szakmai előadások, és a kisgyermekes érdeklődőkre tekintettel gyereksarok is várja a Budapest család leendő tagjait.

A belépés ingyenes, helyszíni regisztrációhoz kötött.

A Főpolgármesteri Hivatal kitért arra is, hogy a rendezvény helyszíne akadálymentes, hangos térkép áll a vakok és gyengénlátók, illetve jeltolmács a siketek és nagyothallók rendelkezésére. Továbbá úgynevezett csendes órával is készülnek a szervezők szeptember 18-án 9 és 10 óra között, amikor az autizmussal élő emberek szükségleteinek megfelelő környezetben várják őket - olvasható a kommünikében.

MTI

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek