Készen állnak a felek a jövő évi minimálbér megállapodás aláírására
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint a minálbér emelésének hatására tisztulni fog a foglalkoztatás.
A felek készen állnak a jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról szóló megállapodás aláírására - hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. Kiemelte, a jövő évi 200 ezer forint minimálbér, és a 260 ezer forint garantált bérminimum 20 százalékos növekedést jelent, amire az elmúlt években nem volt példa. Felidézte, hogy a nemzeti konzultáció is felhatalmazást adott a bérek megemelésére. Mivel a járvány negyedik hulláma "itt topog az ajtóban", a szállítási láncokban nehézségek vannak, ezért hosszú távú megállapodást most nem kötnek, de erről a jövőben folytatják a tárgyalásokat a tervezhetőség érdekében.
Bodó Sándor rámutatott arra, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelése hatással lesz az ennél magasabb bérekre, illetve a minimálbérhez kötött egyéb juttatásokra is. Az ITM államtitkára hangsúlyozta, a kormány segíti a munkáltatókat a megállapodás végrehajtásában egyebek közt a munkáltatói járulékok csökkentésével, a kisvállalkozók adójának mérséklésével, illetve azzal, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) javaslatára a helyi iparűzési adó idei beszedési formája jövőre is megmarad.
Ezekkel az intézkedésekkel a cégeknél mintegy 660-670 milliárd forint marad, amit béremelésre fordíthatnak a vállalatok. Az ITM államtitkára szerint a minálbér emelése a munkaerőpiacra is hatással lesz, tisztulni fog a foglalkoztatás. Bodó Sándor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! műsorában fontosnak nevezte, hogy a magyar bérek elmozdultak, az idén mintegy 20 százalékkal növekednek. A szakképzett munkavállalókra nagy igény van, a jólképzett munkaerőt meg kell fizetni - tette hozzá. A magasabb bérek a magyar gazdaságnak jó lehetőséget jelentenek, hiszen a nagyobb jövedelmet a munkavállalók a magyar piacon költik el, és ez motiválhatja a hazai termelést is - hívta fel a figyelmet az államtitkár.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?