kapubanner for mobile

Két magyart választottak Az év EP-képviselőjének

Cseh Katalint, a Momentum Mozgalom európai parlamenti (EP-) képviselőjét és Ujhelyi Istvánt, az MSZP EP-képviselőjét választották Az év EP-képviselőjének - tájékoztatott az uniós politikával foglalkozó kéthetilap, a The Parliament Magazine Twitter-oldalán.

Az elismerést az uniós politikával foglalkozó kéthetilap, a The Parliament Magazine hirdeti meg és adja át évente.

A politikusok több kategóriában versenyeznek, akiket magánszemélyek, képviselők, érdekvédelmi- és civilszervezetek is jelölhetnek. A beérkezett jelölésekből több kategóriában választanak ki egy-egy EP-képviselőt az alapján, hogy kik és hányan jelölték, illetve milyen valós indokok és munka támasztja alá a jelölésüket.

Cseh Katalin a koronavírus okozta válságra adott válaszok kategóriában nyerte el az elismerést. "Rengeteget jelent ez a díj, az, hogy a munkámat így is elismeritek, köszönöm. A továbbiakban is egy erősebb és egységesebb Európáért, az emberekért fogok dolgozni, azért, hogy az Európai Unió egy ellenálló és a kihívásokra valós válaszokat adó közösség legyen" - írta Twitter-üzenetében az EP-képviselő.

Ujhelyi István idén az infrastruktúra, közlekedés és turizmus kategóriában nyerte el a díjat, elsősorban az ingyenes InterRail-bérletprogram megvalósítása és fejlesztése terén kifejtett munkája, valamint az EP szakbizottságának turizmusért felelős alelnökeként a koronavírus-járvány miatt erősen érintett turisztikai ágazat érdekében végzett munkája elismeréseként. Az MSZP politikusa 2017-ben a közlekedés kategóriában is elnyerte az elismerést.
  

 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek