Két miniszterelnöki megbízottat nevezett ki Orbán
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatOrbán Viktor kormányfő két miniszterelnöki megbízottat nevezett ki pénteki hatállyal: Balsai István és Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselőket.
Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő pénteken bejelentette, hogy Balsai István miniszterelnöki megbízottként vizsgálja a 2006 októberi rendőri brutalitást, Budai Gyula pedig "az állami földek jogellenes elherdálását".
Balsai István saját feladatával kapcsolatban úgy fogalmazott: a miniszterelnök megbízottja, így aki munkáját segíti, a miniszterelnököt segíti, aki gátolja, az a miniszterelnököt gátolja. Budai Gyula arra hívta fel a figyelmet, hogy Sukoró és Bábolna mellett több más ügyben is szeretne vizsgálatot folytatni.
Mindketten úgy nyilatkoztak, hogy megbízatásuk addig tart, amíg el nem végzik a feladatukat; díjazásra egyikük sem tart igényt.

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc