kapubanner for mobile

Két NAV-ost hivatali visszaéléssel gyanúsítanak

Hivatali vesztegetéssel gyanúsítják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pécsi régiós igazgatóságának két dolgozóját - írta szerda délután a Pécsi Újság.hu.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyről azt közölte, hogy a megyei főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya egy férfival és egy nővel szemben hivatali vesztegetés elfogadása, míg egy másik férfival szemben hivatali vesztegetés elkövetése miatt indított büntetőeljárást. További részleteket a rendőrség a nyomozás érdekeire való tekintettel nem kívánt közölni. A Pécsi Újság.hu információja szerint kedden az adóhivatal egyik pécsi egységében a rendőrök őrizetbe vették, majd kihallgatták az ellenőrzési főosztály két munkatársát.

Mindketten szabadlábon védekezhetnek.

A hírportál úgy tudja, hogy előny biztosításáért pénzt fogadtak el a dolgozók. Kutas Tamás, a Baranya Megyei Főügyészség szóvivője a lapnak megerősítette, hogy valóban indult büntetőeljárás "egy ilyen ügyben".
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek