Két újabb cég nyert uniós támogatást a Nyugat-Dunántúlon
Két újabb cég, a Märklin Hungária Termelési Kft. és a SITFORM Bútorgyár Bt. nyert összesen 243 millió forint uniós támogatást a Nyugat-dunántúli Operatív Program ipartelepítési pályázatán. 835 munkahely megtartását és 79 új megteremtését vállalták.
A két, összesen közel 811 millió forint értékű beruházás révén a pályázók 835 munkahely megtartását és 79 új megteremtését vállalták - tájékoztatta a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség sajtóközleményben az MTI-t szerdán.
A győri Märklin több mint 362 millió forintos fejlesztéséhez nyert közel 109 millió forintos támogatást. A projekt keretében többek között a nyílászárók cseréjével csökkentik a meglévő létesítmény energiafelhasználását. Emelnek egy új épületet is, amelyben szerelőüzem és irodai blokk kap helyet.
A jövő év végén befejeződő beruházás révén 483 munkahelyet megtartanak és 49 újat hoznak létre. A céget a német Märklin cégcsoport, a világ legjelentősebb modell- és játékvasút gyártó vállalata 1993-ban alapította Győrben. A kft. vasúti és egyéb korhű, működő, üzemképes modelleket és játékokat gyárt.
A győri székhelyű SITFORM Bútorgyár Bt. zalaegerszegi gyárában tervez infrastrukturális fejlesztést a több mint 448 millió forintos projekt keretében, amelyhez 134,5 millió forint támogatást nyert. Ez magában foglalja az üzemcsarnok kibővítését egy 3.080 négyzetméteres létesítménnyel, valamint egy közel 1.300 négyzetméteres irodaépület megépítését. A projekt nyomán 352 munkahelyet megtartanak és 30 újat létesítenek.
A SITFORM kárpitozott bútorokat gyárt Zalaegerszegen azon a ipari területen, amelyet 1998-ban vett át a Zala Bútorgyártól. A beruházást a tervek szerint jövő év végéig megvalósítják.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?