Kétezer dolgozójától válik meg a Yahoo
Az alkalmazotti állomány mintegy 14 százalékának, kétezer dolgozójának elbocsátását jelentette be szerdán az amerikai Yahoo.
Értesülések szerint a cég új vezérigazgatója, Scott Thompson célja megszüntetni azokat a munkahelyeket, amelyekre nincs szükség, hogy megfordítsa a pénzügyi nehézségekbe került cég sorsát.
A mostani elbocsátási hullám immár a hatodik, egyben a legnagyobb csoportos létszámcsökkentés lesz a cég életében az elmúlt négy évben, három vezérigazgató irányítása alatt. A Yahoo azzal számol, hogy évente 375 millió dollárt takarít meg azután, hogy a létszámleépítés befejeződik a második félévben. A Yahoo árfolyama a szerdai New York-i tőzsdekereskedés kezdeti szakaszában 12 cent emelkedéssel 15,30 dolláron állt.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?