Kétnapos sztrájk a brit postánál
Kétnapos sztrájkba kezdenek csütörtökön nulla órától a brit királyi postások, miután eredménytelenül értek véget a munkáltató és a szakszervezet közötti tárgyalások a cég tervezett átalakításának módjáról és a munkahelyek biztonságáról
A 120 ezer főt foglalkoztató Royal Mail alkalmazottai csütörtökön és pénteken nem veszik fel a munkát - jelentette be szerda este a postai dolgozókat is képviselő távközlési érdekképviselet (CWU) egyik vezetője. Dave Ward, a CWU főtitkár-helyettese sajtótájékoztatóján közölte: az akció első napján az elosztóközpontok alkalmazottai és a gépkocsivezetők, a második napon a kézbesítők és a levélbegyűjtők sztrájkolnak.
A mostani akció a legrosszabbkor éri az egyébként is veszteséges, egyre erőteljesebb versenynek kitett brit állami postát, ugyanis közeleg az év legnagyobb bevételét hozó karácsonyi kézbesítési szezon, és a nagy csomagküldő szolgálatok a sztrájkfenyegetés miatt egymás után mondják le megbízásaikat.
Ráadásul a CWU szerdán közölte: további sztrájkok lesznek, ha nem születik megállapodás a vitatott kérdésekben.
A posta 30 ezer ideiglenes alkalmazottat vesz fel a sztrájk okozta kiesés enyhítésére.
Lord Peter Mandelson, az üzleti ügyek minisztere a minap "iparági öngyilkosságnak" nevezte a munkabeszüntetést.
Adam Crozier, a királyi posta vezérigazgatója még a sztrájkbejelentés előtt megjelent újságcikkében azt írta: a céget a puszta fennmaradás érdekében is korszerűsíteni kell. Crozier szerint a mobiltelefonos üzenetek és az email térhódítása azt jelenti, hogy a posta jelenleg 10 millióval kevesebb levélküldeményt szállít naponta, mint akár csak három évvel ezelőtt.
Nemrégiben szóba került a Royal Mail részleges privatizációja, de a munkáspárti brit kormány a rossz piaci körülmények - valamint a kormánypárt számos képviselőjének ellenállása - miatt ezt a tervet egyelőre levette a napirendről.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?