Kétszámjegyű minimálbér-növekedés a terv
A hét eleji emelésnek köszönhetően immár Sanghajban a legmagasabbak a minimálbérek Kínában, de országszerte kétszámjegyű növekedés a terv.
Nem Sanghaj az egyetlen, amely növekvő bérezéssel segítené a legszegényebb társadalmi rétegeket. A korábbi emeléseknek köszönhetően a dél-kínai Sencsen városában márciusban 1600 jüanra, Csöcsiang tartományban 1470, Pekingben 1400 jüanra nőtt a minimum kereset.
Az ország további régióiban is a minimálbérek emelése várható az idén, ezt az észak-kínai Tiencsin, Anhuj, Liaoning, Kanszu és Csiangszi tartomány is bejelentette már. Az utóbbi kettőben az átlagbérek jelenleg az ország legalacsonyabbjai közé tartoznak, a havi ezer jüant sem érik el.
A jelenlegi szabályozások szerint a kínai régióknak kétévente legalább egyszer emelniük kell a minimálbéreket, sok térség ezt az elmúlt időszakban minden évben megtette. Ugyancsak központi irányelv, hogy az érintett fizetések 2015-ig évente átlagosan 13 százalékkal, és legalább az átlagbérek 40 százalékára nőjenek. Az intézkedésekkel a kormány a mind szélesebbre táruló jövedelmi szakadékot próbálja összébb húzni. Egyelőre az erőfeszítések látható eredményei váratnak magukra, a hivatalos kínai adatok szerint az országban a jövedelmi egyenlőtlenségeket tükröző mutató, a Gini-index értéke 2012-ben 0,474 volt. A 0 és 1 között mozgó skálán a 0,4-es határon felüli értékek már nagy egyenlőtlenségeket tükröznek.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás 1 hónapja
- Alulról a negyedik helyen áll a magyar minimálbér az EU-ban - mutatjuk a számokat 2 hónapja
- Felmérés: 2026 lehet a fordulópont az AI szempontjából? 2 hónapja
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 2 hónapja
- Kinek jár és mennyi a nyugdíj előtti álláskeresési segély? 2 hónapja
- Becsapós béremelés: kevesebb pénz a zsebben? 3 hónapja
- Minimálbérből lakáshitel? Már közel 24 millió forint is elérhető 3 hónapja
- Jön az AI és a kiégés? - Emiatt aggódnak leginkább a dolgozók 2026-ban 3 hónapja
- Garantált bérminimum 2026 3 hónapja
- Dolgoznak – de nincs munkájuk: így terjednek a kamuirodák 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?