kapubanner for mobile

Kétszázezer közalkalmazottól szabadulnának meg

Csepreghy Nándor miniszterhelyettes szerint még ebben a kormányzati ciklusban nagyjából 150 ezer közalkalmazott kerülhet át az állami szférából a piaci szférába - nyilatkozta az ATV-ben.

Jelenleg nagyjából 1 millió ember vállal munkát a közszférában. Csepreghy Nándor szerint az lenne az optimális, ha 4 millióan dolgoznának a versenyszférában, 400 ezren pedig közalkalmazottként. A miniszterhelyettes az ATV Start című műsorában hozzátette: ez nem azt jelenti, hogy 600 ezer embert egyből kirúgnak, azonban 1-200 ezer embert még ebben a kormányzati ciklusban szeretnének átterelni a versenyszférába.

Atv.hu/Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek