Kétszázmilliós támogatást kap a Herendi Porcelánmanufaktúra
Munkahelyek megtartására 217 millió forint támogatást kap a Herendi Porcelánmanufaktúra - jelentette be Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter a pápai Fő téren sajtótájékoztatón kedden.
Szűcs Erika munkaügyi miniszter elmondta, hogy az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFK) 6 milliárd forint összeget különített el munkahelyek megtartása céljából. A támogatásra eddig 60 pályázat érkezett be mintegy 2,8 milliárd forint összegű támogatási igénnyel. A kuratóriumi döntések első köre lezárult, ennek keretében jutott a támogatáshoz a Herendi Porcelánmanufaktúra. Szűcs Erika hozzátette, a döntés értelmében a manufaktúra akár két héten belül megkaphatja az első 25 százalékos előleget a megítélt támogatásból.
Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója elmondta, a munkavállalói tulajdonban lévő társaság közel ezer speciális tudással rendelkező dolgozóját nem lehet pótolni, elbocsátásuknak komoly következménye lenne, ezért döntöttek az állami támogatás lehetősége mellett, és nyújtották be pályázatukat az Országos Foglalkoztatási Közalapítványhoz. A miniszter tájékoztatása szerint az OFK kuratóriuma hetente ülésezik, így folyamatosan döntenek a beérkező pályázatokról, igényekről. Elmondása szerint, a munkahelymegtartást célzó támogatás iránt nagy az érdeklődés főként a kis- és középvállalkozások részéről.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?