Kétszázötven munkahely jött létre Mosonmagyaróváron
Évente 7 millió visszapillantó tükröt előállító üzemet épített az indiai SMR cégcsoport Mosonmagyaróváron. A 7 milliárd forintos beruházáshoz mintegy 1,4 milliárd forintos állami támogatást kapott a befektető. Az üzemben 250 munkahelyet létesítettek - hangzott el a gyár keddi átadásán.
A Mowin ipari parkban 15 ezer négyzetméteres csarnokot emeltek, s a létesítménybe világszínvonalú technológiát telepítettek. Az új üzemben gyártott visszapillantó tükröket egyebek között a Mercedes és a BMW gyárnak szállítják. A mosonmagyaróvári gyárban fejlesztőmérnökök is dolgoznak, akik az európai autógyárak számára terveznek különféle visszapillantó tükröket --– közölte Tibori Pál Levente, az SMR Magyarország gyárigazgatója.
A mosonmagyaróvári üzem az indiai SMR csoport második magyarországi visszapillantótükör-gyára. Az első Mosonszolnokon működik 2009 óta az SMR csoport tulajdonában. A két gyár kapacitása lehetővé teszi 2012-ben több mint 14 millió komplett tükör és részegység gyártását, s ezzel Magyarország lesz Európa egyik legnagyobb külső visszapillantótükör-gyártó központja. Az SMR magas minőségű termékeivel kulcsfontosságú szerepet kíván betölteni az európai autóiparban --– mondta az avatáson Vivek Chaand Sehgal, az indiai cégcsoport elnöke.
Szöllősi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára köszöntőjében a feldolgozóipar fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta. Az SMR (Samvardhana Motherson Reflectec) a Samvardhana Motherson Group tagja. A vállalatcsoport minden ár- és járműkategóriában gyárt külső és belső tükröket. Észak-Amerika, Európa, Ázsia és Ausztrália szinte minden autógyárának beszállítója. A csoport a világ 23 országában több mint 90 gyártóhelyen működik, munkavállalóinak száma meghaladja a 40 ezret.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon