Kétszer annyi béremelést követelnek a vasúti dolgozók
Messziről ugyan, de folytatják a jövő évi béremelésről a tárgyalásokat a MÁV és a munkavállalók képviselői. A szakszervezetek első körben 10 százalék körüli reálkereset-növekedést követelnek, a MÁV viszont egyelőre csupán az alapbér 4,6-5,9 százalékos emelését ajánlja - járt utána a Népszava.
A MÁV ezen túlmenően 40 órára emelné a jelenleg 38 órás heti munkaidőt, a bérfejlesztést tehát ehhez mérten kell megállapítani, ezért nem fogadható el a vasúttársaság jelenlegi ajánlata - mondta Népszavának Borsik János, az öt reprezentatív érdekképviselet egyikének, a Mozdonyvezetők Szakszervezete ügyvezető alelnöke.
A MÁV nem akarja elhamarkodni a döntést, mindenképpen meg akarja várni az Országos Érdekegyeztető Tanács feltehetően még a héten kialakuló bérajánlását, ami valószínűleg a vasúttársaság ajánlatához esik közelebb - mondta Zsoldos Marianna, a MÁV humánerőforrás-igazgatója. Hozzátette: a szakszervezetek követelését csak nehezen tudnák teljesíteni, mivel a MÁV Zrt.-nél illetve a személyszállító leánycégnél, a MÁV Start Zrt.-nél összesen mintegy 37 ezer munkavállalót foglalkoztatnak, így akár csak egy százalékos béremelés is milliárdos összeget jelent. A bérköltségek így is magasak - fűzte hozzá. Az éves költségvetés csaknem felét ez teszi ki, idén a MÁV és a MÁV Start összesen 134 milliárd forintot költött erre.
Zsoldos Marianna beszámolt arról is, hogy a 2003-as 52700 főről a MÁV Zrt. létszáma a létszámleépítések illetve a tevékenység-kihelyezések miatt 2007-re mintegy 40 százalékkal, 29600 főre csökkent. Igaz, ezt 7000 fővel növeli a MÁV-Start, mint saját tulajdonú leánycég. A karcsúsítást azonban tovább már nem nagyon lehet fokozni, legfeljebb az élőmunkaerőt nagyszámban kiváltó technikai fejlesztésekkel, csakhogy ezek százmilliárdos költségére rövid távon nincs fedezet. A túlméretezett közép-és felsővezetői apparátus leépítése szintén haladt időközben, bár ez a létszám sosem volt olyan magas, mint azt a legtöbben gondolnák. A sajtóban minduntalan előforduló kilencezres létszám a teljes adminisztratív dolgozói létszámot jelentette országszerte, a vezérigazgatótól a titkárnőig, illetve a bérszámfejtőkig. A vezetői posztok száma azért így is sok volt, ezért az utóbbi időben harmadával csökkentették számukat.
Népszava

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?