Kevés a Volán-busz a BKV-sztrájkhoz
A Volán társaságoknak nincs akkora szabad kapacitásuk, hogy az április 18-ára bejelentett BKV-sztrájk alatt teljes egészében pótolni tudják a fővárosi helyi közlekedést - mondta Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezérigazgatója hétfőn. A BKV közölte, hogy alvállalkozóihoz fordult segítségért, s ha a munkabeszüntetés elkerülhetetlen, az elégséges szolgáltatást minimum 50 százalékban határozza meg.
Nehézkes Volán-buszokkal helyettesíteni a helyi járatokat
A Volán Egyesülés vezérigazgatójának véleménye szerint azonban nehezen képzelhető el, hogy útvonalismerettel nem rendelkező járművezetők bonyolítsák le a fővárosban a helyi közlekedést. Saslics Elemér rámutatott arra, hogy a Volán társaságoknál foglalkoztatási gondot is jelentene egy esetleges besegítés, hiszen csak szigorúan szabályozott feltételek mellett lehet autóbuszvezetőt alkalmazni. Ha távolabbi területről adna szabad kapacitást a Volán, akkor figyelembe kellene venni, hogy a buszt vezető sofőr munkaidejének jelentős részét a fővárosba vezetés, illetve az onnan való hazajutás tenné ki.
Véleménye szerint reálisan arra lehet számítani, hogy a főváros körzetében a szabad kapacitás erejéig a Volán és a BKV közös útvonalain kooperáció jön létre. Felhívta a figyelmet arra, hogy a legutóbbi BKV-sztrájk alatt akkora dugók alakultak ki a fővárosba vezető utakon, hogy a menetrend szerinti Volán-járatok is csak jelentős késéssel tudtak közlekedni.
Az MTI érdeklődésére a Volánbusz Zrt. azt közölte: a későbbiekben kívánnak az ügyben nyilatkozni. A Vértes Volán Zrt.-nél arról tájékoztatták a távirati irodát, hogy egyelőre nem kaptak megkeresést a fővárosból. Tatabánya és Budapest, illetve Esztergom és Budapest között menetrend szerint közlekedő járataik vannak, amelyeket menetjeggyel a főváros területén igénybe lehet venni - jelezték. A Nógrád Volán Zrt. illetékese elmondta, hogy folyamatosan egyeztetnek a BKV-val, vizsgálják, van-e szabad kapacitás a tervezett sztrájk időszakára, és ha van, milyen módon lehet azt kihasználni.
Konfliktussal jár a sztrájktörés
Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője hétfőn úgy nyilatkozott az MTI-nek: konfliktust eredményez, ha Volán-buszok közlekednek a BKV-sztrájk alatt. Gulyás Attila, a sztrájkbizottság másik szóvivője arról számolt be, tárgyalásokat kezdtek a Volán-buszos szakszervezetekkel annak érdekében, hogy a járművezetők ne vállalják a munkát az esetleges sztrájk idején a BKV vonalain.
A BKV Zrt. az MTI-hez hétfőn kora este eljuttatott közleményében kiemelte: továbbra is megegyezésre törekszik, ha azonban a sztrájk elkerülhetetlen, az elégséges közösségi közlekedési szolgáltatás mértékét minimum 50 százalékban határozza meg. A cég hozzátette, hogy haladéktalanul megkezdi a tárgyalást a Volán társaságokkal. A BKV hétfőn levélben fordult alvállalkozóihoz azzal a kérdéssel, hogy az esetleges munkabeszüntetés ideje alatt tudnak-e többletszolgáltatást nyújtani.
A BKV-szakszervezetek április 18-ra hirdettek egész napos munkabeszüntetést. Azt követelik a cég vezetőségétől, hogy vonja vissza a járatritkítási tervezetet és készítsen újat a szakszervezetek bevonásával, vonja vissza a kilátásba helyezett csoportos létszámleépítést, javítsa a munkakörülményeket, s a menedzsment vonja be az érdekképviseleteket a döntést előkészítő folyamatokba.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?