Kevesebb befektetést terveznek idén a vállalkozások
Továbbra is visszafogott a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) beruházási hajlandósága, az idén a tavaly megvalósított fejlesztéseknél 11 százalékkal kisebb értékben terveznek beruházásokat a GE Capital legfrissebb kutatása szerint. Új munkaerőt harmaduk szeretne felvenni - közölte a Budapest Bank kedden.
Az egy cégre jutó 12,8 millió forintos beruházási összeg alapján sem változik jelentősen a helyzet, a magyaroknál csak a brit cégek költöttek kevesebbet fejlesztésekre. Régiós összehasonlításban jelentős a hazai elmaradás, a cseh és a lengyel vállalkozások átlagosan 7-8 millió forinttal fordítottak többet tavaly beruházásra.
Idén a vizsgált országok többségében a kkv-k növelni kívánják a fejlesztésekre fordított összeget, csak az olaszok és a magyarok csökkentenének. A magyar kkv-k az előző évinél 11 százalékkal kevesebbet terveznek beruházni, összesen 1933 milliárd forintot, amely a hazai GDP körülbelül 7 százaléka. Az egy cégre jutó tervezett beruházás 11,4 millió forint.
Szinte minden eszközre kevesebbet fordítanának a hazai kkv-k. A legtöbbet az IT-szoftvereken spórolnának, 21 százalékkal csökkentve a tavalyi hasonló célú kiadásaikat. A beruházások csaknem felét, 901 milliárd forintot üzemi berendezésekre tervezik költeni, cégenként átlagosan 5,3 millió forintot. Ez 11 százalékkal marad el a 2012-es tényleges ráfordítástól.
A magyar cégek legnagyobb része, 38 százaléka uniós, állami vagy egyéb támogatott forrásból szándékozik megvalósítani a fejlesztéseket, ez a legmagasabb arány a vizsgált országok közül. A második helyezett Lengyelországban is csak a kkv-k 25 százaléka alapozna támogatásokra.
Külső finanszírozási forrást - egyebek között beruházási- vagy folyószámlahitelt, lízinget - a hazai vállalkozások egyharmada venne igénybe, saját tőkéből pedig a cégek kevesebb mint egyharmada oldaná meg a beruházást.
A közlemény szerint a legfőbb visszafogó ok továbbra is a bizonytalan gazdasági környezet, méghozzá nagyobb arányban, mint tavaly. Míg 2012-ben 50, idén a válaszadók 56 százaléka jelölte meg ezt. A külső finanszírozáshoz jutást az idén jelentősen kevesebben látják a beruházás akadályának, mint tavaly, 44-ről 22 százalékra csökkent az ezt válaszolók száma.
A hazai kkv-k elsősorban a meglévő eszközeik elhasználódása miatt szándékoznak belevágni beruházásokba. Tavaly óta még nyomósabbá vált ez az érv, 36-ról 52 százalékra nőtt azok aránya, akik ezt jelölték meg fő indokként. A második leggyakoribb ok az új megrendelésekhez szükséges kapacitás megteremtése, tavaly 25, az idén 31 százalék említette ezt.
Az elavult gépek cseréje már nem halogatható tovább, a felmérés szerint a magyar kkv-k 25 százaléka hagyott ki emiatt üzleti lehetőséget az elmúlt évben, amellyel átlagosan 2,4 millió forint bevételtől estek el a cégek. Így tavaly összesen 404 milliárd forinttal volt kisebb a kkv-szektor összbevétele az elmaradt beruházások miatt. Ugyanakkor ez kismértékű javulás az egy évvel ezelőtti eredményekhez képest, amikor 4 százalékponttal több vállalat állította, hogy a nem megfelelő eszközpark miatt bevételtől esett el.
Bár a beruházási szándékban még nem tükröződik, de jelentősen javult a hazai vállalkozások hangulata. A tavalyi 37 százalékponthoz képest 24 százalékponton áll a nettó jövőkép mutató (a pesszimisták és optimisták különbözete). Ugyanakkor továbbra is a magyar vállalatok a legborúlátóbbak a hét ország közül.
A hazai kkv-k egyharmada tervezi, hogy az idén új munkaerőt alkalmaz, összesen 48 ezer új állást teremtve. Ez 11 ezerrel több, mint amit 2012-re terveztek.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 2 hete
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete
- Itt vannak a legnagyobb egészségpénztárak 2 hete
- Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet? 3 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Ők adnak tanácsot a vezetőknek: itt a legnagyobbak listája 3 hete
- Itt a rangsor: ezek a legjobb ingázóvárosok Budapest környékén 3 hete
- Ez a cég uralja a flottakezelők piacát 1 hónapja
- Kétszáz munkahelyet hoz létre a Rosenberger Csoport új beruházása 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?