kapubanner for mobile

Kevesebb evás lesz jövőre

A legfrissebb adatok szerint 1135 vállalkozó és társaság jelentkezett be jövőre az evakörbe, miközben 4499-en jelezték kilépési szándékukat.

Ez még nem tekinthető véglegesnek, mert az a cég és vállalkozás, amely elvileg megfelelt a jogszabályi előírásoknak, mégis a kilépés mellett döntött, hat hónapig még megmásíthatja elhatározását. Tavaly év végén valamivel több mint százezer evaalanyt tartott nyilván az APEH, ez az idei fordulónál százezer alá csökken.

Az elmúlt években nem nagyon követte az adóalanyok száma a törvényi változásokat. Az első négy esztendőben stabilan emelkedett az evások száma, az induláskori 53 ezerről 78, majd 99 ezerre. Ezt követően viszonylag hektikusan változott a kör. Arra sincs magyarázat, hogy 2005 végére miért nőtt 108 ezerre a számuk, hiszen például a 15 millióról 25 millióra emelt bevételi határ nem generált ekkora mértékű bővülést. Mint ahogyan az adó kulcsának jelentős emelése sem tántorította el az evásokat: 2006 októberétől a 15 százalékos adókulcs 25 százalékra emelkedett. Ebben az évben szeptember végén is kaptak lehetőséget az evások a kiugrásra, de nem volt érezhető mozgás, mint ahogyan ezt az adatok is mutatják, valamelyest még nőtt is a számuk.

Napi Gazdaság
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek