kapubanner for mobile

Ki lesz 2011-ben az Év menedzsere?

A Menedzserek Országos Szövetsége ez évben is nyílt pályázatot hirdet Az Év Menedzsere 2011 és Az Év Fiatal Menedzsere 2011 cím elnyerésére.

A Menedzserszövetség fontos feladatának tekinti, hogy a hazai menedzserek számára követendő mintát adjon, évről-évre elismerve azok kimagasló teljesítményét, pályafutását, akik komoly sikereket értek el vezetőként. Ezzel is hozzá kívánunk járulni a menedzseri szakma elfogadottságához, presztízsének növeléséhez.

Az év menedzsere díj kiírására a 17., míg Az év fiatal menedzsere díjra 12. alkalommal kerül sor az idén. Az év menedzsere a legutóbbi pályázat során Lepsényi István, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. ügyvezető igazgatója lett, míg a 35 év alatti menedzsereknek kiírt díjat Lakics Péter, a Lakics Gépgyártó Kft. ügyvezető igazgatója nyerte el.

Az év menedzsere pályázaton közvetlenül vagy közvetetten azon magyar menedzserek vehetnek részt, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk, vállalkozásuk irányításában és sikereiben, valamint az elmúlt időszakban kimagasló vezetői teljesítményt nyújtottak.

Az év fiatal menedzsere pályázaton kizárólag 1976. január 1. után született magyar menedzserek indulhatnak. A pályázatok benyújtásának határideje: 2011. január 5., 12.00 óra. A díjat a Menedzserek Országos Szövetsége és a kiírásban közreműködő szervezetek és médiumok vezető képviselőiből valamint korábbi díjazottakból álló szakmai zsűri ítéli oda. Az Év Menedzsere díj ünnepélyes átadására a 2012 januárjában megrendezendő XVIII. Menedzserbálon kerül sor.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek