kapubanner for mobile

Ki mehet korengedményes nyugdíjba idén?

Ez talán az utolsó év, amikor még lehetőség van öt évvel korábbi korengedményes nyugdíjba menetelre. Bár a feltételek némileg szigorodtak, jelentős akadályt nem jelentenek.

Tavaly még semmilyen megkötés nem volt: mindazok, akiknek legfeljebb öt évük volt az irányadó - 62 év - nyugdíjkorhatárig, korengedményes nyugdíjba mehettek, ha ennek a költségét munkaadójuk állta. Így a legkésőbb 1952-ben születtetek (a korkedvezményes munkakörben dolgozókra más évszámok vonatkoznak) bejelentési kötelezettség nélkül szerződést köthettek alkalmazójukkal - írja a Népszabadság.

Az idén azonban kezdetét vette a korhatáremelés, ezért azok, akik idén élnének a korengedményes nyugdíj lehetőségével, már legkorábban 57 és fél éves koruktól kaphatják az ellátást. Jó hír viszont az 1953-ben születetteknek, hogy az idén még ők is 57 évesen jogosultak a korengedményes nyugdíjra, jóllehet az ő öregségi nyugdíjkorhatáruk már 63 év.

A Népszabadság cikkéből kiderül, hogy azoknak, akik megfelelnek a feltételeknek, és a munkáltatójuk a múlt év végéig megkötötte velük a szerződést, a korábbi szabályoknak megfelelően számolják ki az ellátását. Mindazoknál viszont, akikkel a munkaadó ebben az évben köt szerződést, szükség van a munkaügyi központ igazolására arról, hogy a megállapodás megkötését 30 nappal megelőzően náluk is bejelentette a cég a korengedményes nyugdíjazásra vonatkozó szándékot.

A korengedményes ellátás megállapításának szabályai hasonlók, mint az előre hozott nyugdíj esetén: tehát legalább 37 év szolgálati idő kell hozzá, a "teljes" nyugdíj feltétele pedig 40 év szolgálati idő.

A korengedményes nyugdíj megítélésének feltétele, hogy a munkáltató a folyósítás megkezdése előtt egy összegben befizesse a nyugdíjalapba azt az összeget, amelyet volt munkavállalója ellátás címén az előre hozott nyugdíjra jogosító kor eléréséig kap majd. Ez azt jelenti, hogy az 1952-ben és 1953-ban született férfiak esetében 60,5 illetve 61 éves korig kell kifizetni nyugdíjuk összegét.

Az előre hozott nyugdíj szabályai az 1950-ben született férfiakra és az 1952-1953-ban született nőkre nézve nem változnak. Ők a korábbi feltételek alapján kérhetik járadékukat. Így azok, akik legalább 40 év szolgálati idővel rendelkeznek, csökkentés nélküli nyugdíjra jogosultak, a többieknek viszont alacsonyabb nyugdíjjal kell számolniuk, mint ha a korhatár betöltését követően állapítanák meg ellátásukat.

Jövő évtől az előre hozott nyugdíj mellett döntők, vagy az erre kényszerülők minden esetben csökkentett ellátásra számíthatnak. Azoknál, akiket az irányadó nyugdíjkorhatártól kevesebb mint egy év választ el, a csökkentés havi 0,3 százalék, efölött havi négy százalék, de a csökkentés nem lehet több, mint összesen 8,4 százalék - olvasható a Népszabadságban.


  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk