Kiderült, mikortól vezetik be a nyugdíjasok áfavisszatérítési programját
Európa, de talán a világ legteljesebb gyermek- és munkavállalást segítő adórendszere lesz a magyar a bejelentett intézkedéseknek, többek között a két- és háromgyermekes anyák lépcsőzetesen bevezetni kívánt szja-mentességének köszönhetően - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten. Gulyás Gergely komplex kormányzati akciótervet ígért az infláció letörésére. Bejelentette, hogy az év második felében vezetik be a nyugdíjasok áfavisszatérítési programját.
Gulyás Gergely elmondta, a miniszterelnök évértékelő beszéde kellő számú feladatot adott a kormánynak is. Felidézte Orbán Viktor bejelentését, miszerint az idei az áttörés éve lesz mind politikai, mind gazdasági értelemben. Ehhez az szükséges, hogy végre tudják hajtani Európa legnagyobb adócsökkentési programját, amelynek részleteit megtárgyalta a kormány - hangsúlyozta.
Az új intézkedéseket sorolva elmondta: október 1-jétől a háromgyermekes édesanyáknak nem kell többé személyi jövedelemadót (szja) fizetniük, amíg dolgoznak, adómentesen kapják a jövedelmüket. Ez 250 ezer háromgyermekes édesanyát érint és költségvetési hatása éves szinten 200 milliárd forint.
A kétgyermekes édesanyáknál az szja-mentességet ütemezetten, négy év alatt vezetik be. 2026 január 1-jétől a negyven év alatti édesanyáknál, ami közel 120 ezer édesanyát érint és 120 milliárd forint a költségvetési hatása. Ezt követi 2027. január 1-jétől a 40-50 év közötti, 210-220 ezer édesanya szja-mentessége. 2028-tól az 50-60 év közöttiek következnek, ami közel 230 ezer édesanyát jelent, utána 2029-től a 60 év felettiek 110 ezer édesanyát érintően - közölte.
Emlékeztetett: korábban bevezették a négy gyermeket nevelő édesanyák adómentességét, ehhez társulnak a további intézkedések, teljessé téve a korábbi rendszert, amely így Európa, de talán a világ legteljesebb, a gyermek- és munkavállalást segítő adórendszere lesz.
Kifejtette: korábban döntöttek a családi adókedvezmény megduplázásáról, július 1-jétől, illetve jövő év január 1-jétől. Ez az egygyermekes családok esetében azt jelenti, hogy az adókedvezmény mértéke először 15 ezer, majd 20 ezer forintra nő. Két gyermek esetén 40 ezer forintról 60 ezer forintra, majd 80 ezer forintra emelkedik. Három gyermeknél 100 ezer forintról 150 ezer, majd 200 ezer forintra bővül - erősítette meg.
A 25 év alatti édesanyák adómentessége meghosszabbodik a 30 év alatti édesanyákra kiterjedően. Ehhez társul, hogy a gyes és gyed is szja-mentes lesz 2025 július 1-jétől
- erősítette meg.
Gulyás Gergely arról is beszélt: a 25 év alattiak személyijövedelemadó-mentessége a 2026-os költségvetésben 230 milliárd forintot jelent, a 30 év alatti édesanyák szja-mentessége 40 milliárd forintot, a 40 év alatti kétgyermekes édesanyák szja-mentessége 2026-ban 120 milliárd forintot jelent a családoknak.
Közölte, a háromgyermekes édesanyák szja-mentessége, amelyet október 1-jétől vezetnek be, éves szinten 200 milliárd forintot jelent, míg a négygyermekes édesanyák adómentessége, ami már régebb óta elérhető, 50 milliárd forint. A csed és a gyed adómentessége idén július 1-jétől mintegy 20 milliárd forintos tételt tesz ki - sorolta.
A családbarát intézkedésekről szólva kiemelte, ezek nem ad hoc döntések, hanem egy rendszerbe illeszkednek. Az idei költségvetés alapvető számait ezek nem érintik, a jövő évi büdzsét pedig ennek figyelembevételével kell megtervezni - jelezte.
Fellépni az áremelkedések ellen
Gulyás Gergely bejelentette: első lépésként komplex akciótervvel készül a kormány az infláció és az élelmiszerárak letörésére. Kifejtette: a kabinet szerdai ülésén gazdasági helyzetértékelést is meghallgattak Nagy Márton nemzetgazdasági minisztertől, ennek része volt az is, hogyan lehet a leghatékonyabban fellépni az áremelkedések ellen. A januári adatok alapján a legveszélyesebb az élelmiszerárak túlzott emelkedése, ez ellen kell fellépni - rögzítette.
Ismertette: a nemzetgazdasági miniszter már tárgyalt az élelmiszerláncok képviselőivel, a komplex akcióterv azt jelentené, hogy bevezetnek piacvédelmi intézkedéseket, profitkorlátozást, és csökkentik az ezen iparágazatban érdekelt cégek bürokratikus terheit.
Arra számítanak, hogy az intézkedéseknek már márciusban lehet eredménye. Ha ez nem így lesz, akkor hatósági árakat vezetnek be - jelentette ki Gulyás Gergely.
Úgy fogalmazott: a kormány álláspontja világos, végső eszközként nyúlnak a hatósági árakhoz, de ha az infláció és különösen az élelmiszerárak megfékezése miatt szükséges, ezt meg fogják tenni.
A kormány az év második felében vezeti be nyugdíjasok áfavisszatérítési programját - közölte a miniszter.
Elmondta: a kormány a miniszterelnök évértékelőjében bejelentett intézkedéseket megtárgyalva felhatalmazta a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki a nyugdíjasokat megillető áfavisszatérítési programot.
A kormány meghatározta, hogy az intézkedésnek a zöldségre, a gyümölcsre és a tejtermékekre mindenféleképpen ki kell terjednie. Az áfavisszatérítés összege havonta 10 és 15 ezer forint között lesz, és a rendszer kártyaalapú lesz - ismertette Gulyás Gergely a program sarokköveit. Közölte: a kormány ezt első olvasatban, a feladatok és célkitűzések szintjén megtárgyalta, és a gazdasági miniszter e sarokkövekre tekintettel készít egy előterjesztést.
A miniszter értékelése szerint a nyugdíjasok azzal járnak jobban, ha visszakapják az áfát, mert ha az áfát csökkentenék, akkor annak csak egy része maradna náluk, a nagyobb része a kereskedőnél maradna.
Borítókép: Budapest, 2025. február 27. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (j) és Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2025. február 27-én. MTI/Bodnár Boglárka
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A felek jelenlegi tárgyalási álláspontjai jelentősen eltérnek egymástól. Teljes cikk
A férfit lopás vétségével vádolták meg, indítványozták a vagyonőri foglalkozástól való eltiltását. Teljes cikk
Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun -... Teljes cikk
- Minimálbérből lakáshitel? Már közel 24 millió forint is elérhető 3 hete
- NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja 3 hete
- Hogyan érvényesítsük az szja-kedvezményeket 2026-ban? - Érdemes időben nyilatkozni 3 hete
- Hogyan időzíthető optimálisan a Nők40 igénylése 2026-ban? 3 hete
- Aggasztó adatok - Már a fiatalok sem hisznek a magyar nyugdíjban? 4 hete
- Sokan követik el ezt a hibát a 13. és 14. havi nyugdíjjal 1 hónapja
- Januári fizetés: így juthatnak több pénzhez az édesanyák 1 hónapja
- Duplázódik a családi kedvezmény: ennyi pénz üti a családok markát januártól 2 hónapja
- NAV: minden harminc év alatti édesanya szja-mentes januártól 2 hónapja
- Ennyien vették igénybe a háromgyerekes édesanyáknak járó kedvezményt 2 hónapja
- Vállalkozók figyelem! Itt vannak a legfontosabb határidők 2026-ra 2 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig