kapubanner for mobile

Kilenc hónapig járna munkanélküli-segély

A 2014-es kormányváltást követően az első kormányzati döntések egyike lesz, hogy három helyett kilenc hónapra emelik a munkanélküli-segély folyósításának időtartamát - ígérte az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője, Bajnai Gordon csütörtöki székesfehérvári nagygyűlésén.

images

Bajnai Gordon azt mondta: azért tervezik az emelést, hogy biztonságot teremtsenek azoknak, akik állást keresnek. Ezen felül lehetőséget kívánnak adni az álláskeresőknek olyan munkahely megtalálásához, amelyet tehetségük és tudásuk indokol.

Hozzátette: pályakezdési munkagaranciát vezetnének be minden fiatal számára, aki hat hónapja munkanélküli.

Az állam állást fog kínálni számukra, vagy olyan képzést, amellyel biztosan munkát találnak a munkaerőpiacon - mondta a politikus.

Bajnai Gordon bejelentette, hogy adóalkotmányt is terveznek, amellyel újra kiszámítható partnerré teszik a magyar államot.

Nem lesznek év közbeni rögtönzött adók, kiszámítható lesz az adórendszer, ahol a polgárok előre tudhatják, milyen közterhekkel kell számolniuk a következő évben - mondta a volt miniszterelnök.

Kiemelte: a családi adókedvezményt megtartanák, hogy ösztönözzék a családokat újabb gyermekek vállalására. Támogatni szeretnék a nőket, hogy ne kelljen választaniuk a munka és a gyermek között: lehetőséget kívánnak adni a GYES melletti munkavégzésre.

Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője azt mondta, hogy kormányváltás után megszüntetik az egykulcsos adórendszert, mert "több volt a negatív mellékhatása, mint a gyógyító".

Az általuk tervezett új adórendszer a társadalom felső 10 százalékától több teherviselést követel majd, hogy a 90 százaléknak több lehetőséget tudjanak biztosítani. Hozzátette: olyan politikát folytatnának, amely által könnyebb felemelkedni és nehezebb leszakadni.

A Videoton Oktatási Központban rendezett nagygyűlésen beszédet mondott Szelényi Zsuzsanna, az Együtt2014-PM Szövetség szakpolitikusa, valamint Szabó Tímea és Kónya Péter, a szövetség társelnökei.

A rendezvényre érkezőket mintegy 15 tüntető várta transzparensekkel.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek