kapubanner for mobile

Kínai cég érkezik és teremt 450 új munkahelyet

A Zhejiang Shuanghuan Driveline kínai járműipari vállalat nagyjából 39 milliárd forintos beruházásának eredményeként 450 új munkahely jön létre Jászfényszarun - jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a helyszínen.

Kínai cég érkezik és teremt 450 új munkahelyet-

A tárcavezető arról számolt be, hogy a cég elektromos autókhoz fog alkatrészeket gyártani a városban, ez már a jövő év első negyedében megkezdődik, ezzel párhuzamosan pedig új üzemcsarnok építését is tervezik. A mintegy 39 milliárd forintos beruházást az állam hétmilliárd forinttal támogatja, így hozzájárulva 450 új munkahely létrehozásához - tájékoztatott.

Beszédében kiemelte, hogy a Zhejiang Shuanghuan Driveline piacvezető lesz Európában az elektromos autók motorjaihoz szükséges fogaskerekek és tengelyek gyártásában. "Tehát itt van egy újabb kínai beszállító, amely a nagy nyugati vállalatokat, a Teslát, a Volvót és a Scaniát fogja ellátni. A helyzet az, hogy a kelet-nyugati együttműködés a valóságban, a mindennapi életben, a gazdaságban folyamatosan erősödik" - jelentette ki, hozzátéve, hogy az ezért felelős szereplők ebben nem veszélyt, hanem lehetőséget látnak. "Így vagyunk ezzel mi, magyarok is. A kelet-nyugati együttműködésben nem veszélyt, hanem hatalmas lehetőséget látunk. Nem a Kínával való együttműködés a veszélyes, hanem annak a hiánya" - mondta.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a következő időszakban azon országok lesznek sikeresek, amelyek megértik, hogy Kelet és Nyugat együttműködését erősíteni kell. Ennek kapcsán kitért arra is, hogy a magyar-kínai gazdasági együttműködés rekordjai évről évre dőlnek meg. Magyarország Kína első számú beruházási célpontja Közép-Európában, a kelet-ázsiai ország pedig idén már hazánk második legfőbb importforrása Németország után - sorolta.

A miniszter arra is emlékeztetett, hogy az Európai Unió politikai döntései nyomán 2035-től kizárólag elektromos autók kerülhetnek forgalomba a kontinensen azzal az indokkal, hogy csakis így lehetséges a zöld átállás. Hangsúlyozta, hogy a világ károsanyag-kibocsátásának 20 százalékát a közlekedés adja, és annak pedig mintegy 70 százalékát a közúti közlekedés, úgyhogy ez az érvelés "még akár igaz is lehet". Mindenesetre - mint közölte - ennek nyomán teljesen új irányba állt az európai gazdaság, és rendkívül éles ipari és beruházási verseny indult meg, amely meg fogja határozni, hogy mely országok lehetnek majd a szektor forradalmi átalakulásának bajnokai.

"A kérdés az, hogy hol alakulnak ki az európai zöld ipar következő központjai, és hol jönnek létre a jövő autógyárai és az ő beszállítóik. Magyar szempontból pedig úgy tehetjük fel ezt a kérdést, hogy vajon Magyarországon tíz év múlva is lesz-e autóipar" - mondta. "Mivel mi erre a kérdésre igennel akarunk válaszolni (.), ezért úgy döntöttünk, hogy benevezünk abba a versenybe, hogy ki tudja a legtöbb elektromos autóipari beruházást magához vonzani" - tette hozzá.

Végezetül üdvözölte, hogy hazánkban jelen van mindhárom nagy német prémium autómárka, valamint a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül már öt is elkötelezte magát Magyarország mellett.

MTI

fotó: MTI/Komka Péter

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek