Kisebb létszámnövekedéssel számol a Siemens Magyarországon
A Siemens enyhe létszámnövekedéssel számol Magyarországon a korábban bevezetett intézkedések eredményeként - közölte a Siemens Zrt. az MTI megkeresésére pénteken.
A Siemens konszern szerkezetátalakítási programja 11 ezer 600 állást érint világszerte megszüntetés vagy összevonás formájában - jelentette be Joe Kaeser vezérigazgató pénteken New Yorkban, egy befektetői konferencián.
A Siemens Zrt. írásos válasza szerint a Siemens globális átalakításának célja, hogy közelebb kerülhessenek ügyfeleikhez, és egyszerűsítsék a szervezeti struktúrát. Az átalakítás szervezeti alapjait a 2014. október 1-jén kezdődő új pénzügyi évre tervezi lefektetni a vállalat.
A jelenlegi fázisban ezért még nem szolgálhatnak részletekkel az egyes területekre vagy szervezeti egységekre gyakorolt esetleges hatásokról - közölte a társaság.
A korábban bevezetett intézkedések eredményeként a Siemens Magyarországon enyhe létszámnövekedéssel számol. A tájékoztatás szerint jelenleg a cég mintegy 2500 embernek adnak munkát, ebből több mint 2100 a saját, és 400 a bérelt munkaerő.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?