Kiszámíthatóbb pályázati rendszerért harcolnak a civilek
Nem kívánják felülvizsgálni a pályázati rendszer eljárásait az állami szervek, pedig a civil szervezetek szerint nagy átalakításra van szükség. Így a kérdéses ügyek tárgyalása a bíróságon és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen folytatódik, áll a Közösségfejlesztők Egyesületének közleményében.
A civil szervezetek a tárgyalásokat megelőzően eljuttatták javaslataikat az illetékes szervek vezetőihez. A javaslatok a következő területekre terjedtek ki: szerződéskötés, jogbiztonság; pályáztatás, beszámoltatás, ellenőrzés, civil társadalmi kontroll, nyilvánosság, a PEMCs munkája, a megvalósítás nyomon követése, végbeszámoltatás, utóellenőrzés, szabálytalansági eljárások, szakmai nyomonkövetés, monitoring, hatásvizsgálatok.
Az állami szervek képviselői azonban világossá tették, hogy saját hatáskörben nem fogják felülvizsgálni a civil szervezetek által sérelmezett konkrét eljárásokat, arra hivatkozva, nincs erre hatáskörük. A civil szervezetek álláspontja szerint a vitatott döntések felülvizsgálatára az államnak igenis van lehetősége, áll a sajtóanyagban.
Elhárítják annak felelősségét, hogy az utólag kifogásolt programokat a megvalósítás közben a kezelő szervezet mindvégig - háromhavi rendszerességgel - ellenőrizte, az előrehaladási jelentéseket újra és újra ellenjegyezte és elfogadta, majd a pénzügyi beszámolók jóváhagyásával részletekben kifizette a szervezeteknek a támogatási összeget. Ez az eljárásrend a programmegvalósító szervezetek és a közpénzek felhasználása szempontjából is felelőtlen - a tartozások nagy része behajthatatlan (hiszen évekkel ezelőtt felhasználták a pénzt a programok megvalósításához, például tartós munkanélküliek bérét, járulékait, képzésük költségeit fizették ki belőle.)
A civilek szerint az is tűrhetetlen, hogy a támogatáskezelő rendszerből hiányzik a másodfok intézménye, ahol a legsúlyosabb szankciókkal sújtott szervezetek kifogást emelhetnének az egyoldalú és méltánytalan döntések, és kifogásolható eljárások ellen. Így a kérdéses ügyek tárgyalása csak a bíróságon folytatódhat. A felperesek minden esetben a civil szervezetek.
Az államot képviselő partnerek a civilek rendszerkorrekciós javaslatait az NFÜ koordinációs igazgatóságára utalták. Ígéretük szerint a javaslatokra részletes választ küldenek,
illetve nyitottak a további tárgyalásra. Az állami partnerek gyors, hathatós és összehangolt intézkedéseire van szükség a további rombolás elkerüléséhez, egy emberszabásúbb támogatási rendszer kialakításához, ezért a tárgyalók látszatmegoldásokkal nem fogják beérni!
A kezdeményező civil szervezetek folytatják a kiszámíthatóbb pályázati rendszerért indított mozgalmukat, továbbra is várják a csatlakozó szervezetek jelentkezését. Keresik továbbá azokat a szervezeteket, akik a nyilvánosság előtt is vállalják vesszőfutásuk történetét.
Ezen probléma nyomán omlott össze a Csupaszívek Társasága Közhasznú Egyesület is. A DOWN kóros fiatalokat és családjaikat évtizede segítő egyesület a konzorciumi partner elszámolásában talált vitatott formai hibák és az ebből adódó visszafizetési kötelezettségek, valamint az elnyert, de ki nem fizetett támogatások miatt került lehetetlen helyzetbe, áll a lapunknak eljuttatott sajtóanyagban.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Hétfőtől ismét lehet pályázni munkahelyi bölcsődék létrehozására - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős... Teljes cikk
Újabb ötmilliárd forintot fordítanak az agrárszakképzési centrumok fejlesztésére - jelentette be az agrárminiszter kedden Szegeden az MTI tudósítása szerint. Teljes cikk
Kétszeresére emelik a nemzetiségi pedagógus ösztöndíjakat - jelentette be Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi... Teljes cikk
- Közel 2,5 millió forint támogatás minden új dolgozó után - már pályázhatnak a kkv-k 3 napja
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 3 napja
- Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos 4 napja
- Ismét lehet pályázni munkahelyi bölcsődék létrehozására 5 napja
- Közeleg a határidő - Eddig várja a NAV a lakhatási támogatások adatait 1 hete
- Mi történik valójában egy szupervízión? 2 hete
- Boldogtalan britek: stresszesek és túlterheltek a szigetország dolgozói 2 hete
- Egymillió forintot bukhat, aki ezt nem igényli munkáltatójánál - Már csak pár nap maradt 3 hete
- Célzott támogatásokkal segíti a kormány a szőlő- borágazatot 1 hónapja
- Átmenetileg szünetel az új jelentkezések befogadása a Demján Sándor Tőkeprogramra 1 hónapja
- Hogyan élhet túl a tanulás kultúrája egy rövid távra hangolt világban? 2 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig