kapubanner for mobile

Kiszolgáltatottak és túlterheltek a vagyonvédelmi dolgozók

A nemrég alakult Vagyonvédelmi Munkavállalók Országos Független Szakszervezete (VAMOSZ) munkavállalók tarthatatlan helyzetén kíván változtatni, ugyanis az ágazatra jellemző a fekete és szürke foglalkoztatás. Tarsoly Antal elnök kiemelte: sokszor a minimális bért sem kapják meg a dolgozók, valamint sok a túlóra az alacsony bérezés miatt.

images

A szakszervezet elnöke elmondta: az ágazatra jellemző a fekete és szürke foglalkoztatás, a munkáltatók a munkaszerződések megkötésénél nem tartják be a minimális szabályokat sem, nincsenek tekintettel a Munka törvénykönyvére.

Tarsoly Antal hangsúlyozta: alulról építkezve szervezik országossá a szakszervezetet, hogy a tagság erejénél fogva eredményes tudják képviselni a munkavállalói érdeket a magánbiztonsági ágazatban.

A VAMOSZ elnöke elmondta: vannak olyan munkavállalók, akik a szakmai besoroláshoz tartozó minimális bért sem kapják meg, valamint sok a túlóra az alacsony bérezés miatt. Jellemző az is, hogy a munkáltató nem jelenti be a munkavállót, a munkavégzés során pedig túlterhelik a dolgozókat. Jogszerűtlen továbbá a pihenő idő és a szabadság megvonása, a formaruha kifizettetése - hangoztatta a szakszervezeti vezetője.

Tarsoly Antal elmondta, hogy a VAMOSZ célkitűzései között szerepel a vagyonvédelem területén foglalkoztatottak jogainak folyamatos megjelenítése, következetes képviselete. El kívánják érni, hogy a munkaviszony létesítése és megszüntetése kizárólag a Munka törvénykönyve előírásainak betartásával történhessen.

Elhangzott, hogy a nemrégiben alakult VAMOSZ bírósági bejegyeztetése folyamatban van. Ezt követően csatlakazni kivánnak a Vagyonvédelmi Szakszervezeti Szövetséghez, amely tagja a Magánbiztonsági Ágazati Párbeszéd Bizottságnak.

A sajtótájékoztatón Szabó Sándor, a Vagyonvédelmi Szakszervezeti Szövetség alelnöek elmondta, hogy jelenleg kilenc szakszervezeti tagjuk van, és várják a VAMOSZ belépését is. Munkájukkal kapcsolatban utalt arra, hogy 125 ezer munkavállaló érdekeit képviselik, ágazati kollektív szerződéssel rendelkeznek, amelyben ajánlásokat fogalmaztak meg a 87.500 forint garantált szakmai minimálbér munkakörönkénti százalékos mértékére.

Lendvai Tamás, a Vagyonvédelmi Szakszervezeti Szövetség alelnöke fontosnak nevezte, hogy a munkavállalók legyenek tisztában jogaikkal. A szövetség keretében működő jogszolgáltatás keretében pedig képviselni tudják a munkavállalókat.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek