kapubanner for mobile

Kitiltják a hajláktalanokat Budapest köztereiről

Budapesten december 15-től nem lehet életvitelszerűen forgalmas közterületeken és aluljárókban tartózkodni. A hajléktalanok és az őket segítő szervezetek állítják: ez a probléma elfedése és nem a megoldása - írja a Népszabadság.

Október végén a parlament elfogadta azt a törvénymódosítást, mely júliustól lehetőséget teremt az önkormányzatoknak, hogy kitiltsák a hajléktalanokat a közterületekről. Nem alhatnának tereken, utcákon, aluljárókban.

Tilos lenne többek között az Astorián, a Blaha Lujza téren, a Batthyány téren, a Ferenciek terén, a Nyugati, Keleti, Déli pályaudvarok aluljáróiban és a Móricz Zsigmond körtéren aludniuk. A főpolgármester ugyanakkor több férőhelyet ígér a szállókon, szociális bérleti rendszer bevezetését és munkalehetőséget a közszolgáltató cégek bevonásával.

A Hajléktalanokért Közalapítvány "400 Kérdés 400 Válasz a hajléktalanságról" című rendezvényén azokat a sztereotípiákat igyekeztek cáfolni, miszerint minden hajléktalan alkoholista és koldus.

"A hajléktalanok otthona az utca. Ha kitiltanak onnan, akkor tulajdonképpen az otthonunkból tiltanak ki" - mondja egyikük. Többen attól félnek, hogy emiatt nem kaphatnak majd orvosi ellátást, hiszen nagyon sok hajléktalan bejelentett lakcíme az a kerület, ahol (az utcán) él. A szociális munkások sem találják meg őket, ha bujkálni kényszerülnek, ezáltal pedig gyógyszerektől, meleg ruhától, hasznos információktól eshetnek el.

Az otthontalanok és az őket segítő szervezetek sokféleképpen tiltakoztak: a Város Mindenkié csoport szervezésében demonstráltak a Belügyminisztérium előtt, tiltakoztak a parlamentben, nyílt levélben kérték a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a törvényt.

Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek