kapubanner for mobile

Kiválasztás a Mercedesnél: a tudás és nem a bizonyítvány számít

Felvették az első negyven embert, és továbbiakat is keresnek az épülő magyar autógyárba, ahol még kétezer-ötszáz állás várja a jelentkezőket - számol be a Népszabadság cikke, amelyből azt is megtudhatjuk, milyen szempontok alapján választják ki a megfelelő jelölteket a cég HR-esei.

Az első negyven embert már kiválasztották a Mercedes gyárba, a második csoportra februárban kerül sor: 2010 végéig még ötszáz, 2011-ben pedig további kétezer emberrel bővítik a kollektívát.

A gyár festőüzemének alapkövét október közepén rakták le, és ha minden jól megy, 2011. második felében elkezdődik az előszériás termelés, majd 2012-ben az üzemszerű sorozatgyártás. A tervek szerint első lépcsőben évi százezer, majd 150 ezer magyar Mercedes készül Kecskeméten.

Az első negyven alkalmazott között vannak műszaki szakemberek, pénzügyesek, könyvelési, IT-s, és HR-es munkatársak. Jelenleg is tart a toborzás. Kisebb nehézségeik vannak a műszaki, logisztikai és termelési szakemberek toborzásában, kevés a fényező, a gépkezelő és az egyéb szakmákat ismerő jelentkező.

Markus Mönkhoff személyzeti igazgató a lapnak elmondta: három területre nehezebb munkaerőt találni: hiány van azokból a gépkezelőkből, akik az elektronikus, mechanikus és hidraulikus szerkezetekben egyaránt járatosak. Hasonló a helyzet a fényező szakemberekkel, és nehéz karbantartó munkatársakat találni.

Nem feltétel a németnyelvtudás, de természetesen előnyt jelent, elvárás viszont az angol vagy német nyelvű alapkommunikáció. Nem a nyelvvizsgapapír, hanem a gyakorlati tudás számít. Heti öt alkalommal, nyolc órában a német nyelvet is tökéletesíthetik a kiválasztottak, akiknek el kell sajátítaniuk a műszaki kifejezéseket. Az oktatás német és magyar nyelven történik.

Az igazgató azt mondja, a jelentkezők erősen motiváltak, jól képzettek, ami azért fontos, mert az első ötszáz emberből alakul ki az autógyár törzsgárdája, ők maximális képzésben részesülnek majd. Először önéletrajz alapján, majd szakmák szerint szelektálnak, nem anynyira a bizonyítványokat, inkább a valós tudást ellenőrzik. Erre már a második lépcsőben, a telefonos interjú keretében sor kerül. Aztán következik a meghívó a kiválasztási napra, amelyen személyesen vizsgáznak a jelentkezők. A HR-es kollégák kétféle szóbeli interjú, majd számítógépes teszt keretében mérik fel a jelöltek képességeit és tudását, és a nap végén tájékoztatják őket az eredményről. Van, aki már aznap a Mercedes-csapat tagja lehet.

Nincsenek különleges Daimler-elvárások, minden munkatárs legyen nyitott, és legyenek ötletei. Természetesen szükséges az alapképzettség, a rugalmas hozzáállás és végig kell csinálni a németországi képzést is, ami akár egy-két hónapos távollétet jelent az otthontól.

Népszabadság

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek