Kivándorolt románokkal építenék az észak-erdélyi autópályát
Az észak-erdélyi autópályát építő Bechtel cég az idén 500-1500 munkást készül alkalmazni, ezek egy része jelenleg külföldön dolgozó román lenne.
Az amerikai vállalat már megkapta a román kormánytól az ez évre tervezett - 442 millió eurót kitevő - költségek 30 százalékát, így a cég ebben az esztendőben három szakaszon végez munkálatokat: Gyalu és Nádasszentmihály (3A), Nádasszentmihály és Berettyószéplak (3B), valamint Berettyószéplak és Bors (3C) között.
Ehhez 500-1500 munkást kíván alkalmazni, köztük olyanokat, akik külföldön - elsősorban Olaszországban - vállaltak munkát. A Bechtel maga is fontolgatja, hogy részt vegyen a román munkaügyi minisztérium által február 23-án Rómában rendezendő munkaerőbörzén. A Ziarul Financiar című román pénzügyi-üzleti napilap értesülései szerint a cég akár 500 eurót meghaladó havi bért is kész fizetni a külföldről érkező román alkalmazottaknak, szakképzettségüktől függően.
Az autópályák és országutak kezelésével és építésével megbízott állami vállalat (CNADNR) és a román munkaügyi minisztérium azt kérte a Bechteltől, hogy az idén fejezze be a Tordatúr és Járarákos (a 17-es és a 42-es kilométerkő) közötti útvonal építését. Az amerikai cég ugyanakkor jelezte: továbbra is akadályozza az építés folytatását, hogy több helyen késik a földek kisajátítása, nem fejezték még be a jövendő pálya nyomvonalán zajló régészeti ásatásokat. A CNADNR ugyanakkor még nem helyezte át a villany-, gáz- és vízvezetékeket azokról a lakott területekről, amelyek ugyancsak a sztráda vonalán vannak. Ez különösen a 0 és a 10-es kilométerkő - Aranyosgyéres és Torda - közé eső lakott területen jelent problémát, ahol a földek 75 százalékát meg nem sajátították ki.
Bogdan Sgarcitu, az amerikai cég kommunikációs igazgatója a lapnak elmondta: 2010-ig át kell adniuk az Aranyosgyéres és Gyalu közötti szakaszt, 2011-ig pedig el kell készülnie a Nádasszentmihály és Berettyószéplak közötti szakasznak. Az autósztráda teljes megépítésének a határideje 2013.
A Bors és Brassó között haladó, 415 kilométer hosszú autópálya megépítése az eredeti szerződés szerint 2,2 milliárd euró, de utóbb kiderült, hogy a végösszeg meghaladja majd az 5 milliárd eurót. Ennek legfőbb oka, hogy korábban alulbecsülték a költségeket, emellett nem voltak tekintettel az erdélyi domborzat sajátosságaira sem, ami miatt az autópálya nyomvonalán számos viaduktot kell építeni.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?