kapubanner for mobile

"Kizárt, hogy 80 ezer legyen a minimálbér"

Nem tartják reálisnak a munkavállalói oldal 2010-re vonatkozó, 80 ezer forintos minimálbér-javaslatát az MTI által megkérdezett kutatók, sőt van aki úgy vélekedik, hogy egyáltalán nincs szükség a minimálbér felemelésére. Az Országos Érdekegyeztető Tanács szeptember 18-i plenáris ülésén a munkavállalói oldal bruttó 80 ezer forintos minimálbérre tett javaslatot, amelyet a munkaadók - figyelembe véve a gazdasági helyzetet - irreálisnak tartanak.

Adler Judit, a GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatásvezetője szerint sem reális a munkavállalók az ilyen összegű minimálbér-javaslata a jelenlegi gazdasági helyzetben. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy fontos a minimálbér reálértékének megőrzése, így egy infláció mértékével történő emelés indokolt és szükséges. A 2010-re prognosztizált 4,1 százalékos infláció mellett így 74.500 forint körüli minimálbér lehetséges jövőre. A szakember kiemelte: a reálérték megőrzése mellett az is fontos, hogy a minimálbér ne szakadjon el az átlagkeresettől. Európában általában az átlagkeresetek 60 százaléka a minimálbér, míg Magyarországon évről évre 40 százalék alatt van ez az arány - mondta a kutatásvezető.

Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki vezető kutatója úgy vélekedik, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben egyáltalán nem, még az infláció mértékével sem szükséges emelni a minimálbért. Hangsúlyozta, hogy a munkahelyek megtartását kell prioritásként kezelni, és a szolidaritás elve alapján azokat a munkavállalókat segíteni, akiknek igazán szüksége van rá.

Rózsa Gergely, az Ecostat osztályvezetője elképzelhetőnek tart egy infláció mértékével, vagy kicsit afeletti minimálbér-emelést, azt azonban valószínűtlennek tartja, hogy egyáltalán ne emeljék a minimálbért. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a közvélekedéssel ellentétben a munkavállalóknak csak kis része - az 5 fő feletti vállalkozások foglalkoztatottainak 4-5 százaléka - kap minimálbért. Hozzáfűzte: 2009-ben azonban az "Út a munkához" program keretében további 50.000 embert foglalkoztatnak minimálbéren, és a mikrovállalkozásoknál is magasabb lehet a minimálbéresek aránya a nagyobb vállalkozásokhoz képest.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek