Kóka ötmilliárdos kínai beruházással jön haza
Egy kínai vállalat 5 milliárd forintos beruházással 800 munkahelyet létesít a Borsod megyei Miskolc-Alsózsolcán környezetbarát csomagolóanyagok gyártására - az első magyarországi kínai nagybefektetésről Kóka János kínai látogatása alkalmával született megállapodás.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak a miniszterelnöki látogatáson részt vevő delegációja szerdán állapodott meg az első igazán jelentős kínai zöldmezős termelőberuházásról a Livan nevű céggel. Az ügylet részleteit Kóka János nemzetközi sajtótájékoztatón ismerteti Sanghajban kínai helyi idő szerint délután 2 órakor (magyar idő szerint csütörtökön reggel 8-kor).
"A befektetés különös jelentőséggel bír, mert az első ilyen döntés kínai részről" - mondta az MTI-nek a gazdasági és közlekedési miniszter, aki bízik abban, hogy "az első fecskét továbbiak is követik majd".
"A befektetés különös jelentőséggel bír, mert az első ilyen döntés kínai részről" - mondta az MTI-nek a gazdasági és közlekedési miniszter, aki bízik abban, hogy "az első fecskét továbbiak is követik majd".
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?