kapubanner for mobile

Bérvita miatt álltak sorfalat a kínai munkások a szegedi BYD-gyár kapujánál

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Harmincöt kínai munkás blokkolta a szegedi BYD-gyár építkezésének főbejáratát, mert nem fogadták el az új, teljesítményalapú bérezést kínáló munkaszerződést – számolt be a szeged365.hu. A BYD a HVG-nek megerősítette az esetet, hozzátéve, hogy a tiltakozás csak kisebb mértékben akadályozta az építkezést, és a résztvevők azóta hazautaztak Kínába.

Blokád alakult ki a szegedi BYD-gyár építkezésénél, miután 35 kínai munkás lezárta a főbejáratot – írta a szeged365.hu.

A tiltakozók azért sorakoztak fel a kapunál, mert nem fogadták el az új, teljesítményalapú bérezést tartalmazó munkaszerződésüket.

A munkások korábban a kínai tulajdonú AIM Construction Hungary Zrt. alkalmazásában álltak, amely a BYD-gyár építésének fővállalkozója. Első szerződésük 2025. július végén járt le, és akkor még fix bért kaptak. Azóta az újonnan érkező dolgozók teljesítményarányos fizetésben részesülnek, ezért a cég nekik is ilyen feltételekkel kínált új kontraktust – derült ki a HVG beszámolójából.

A tiltakozók szerették volna elérni, hogy a régi feltételek szerint folytathassák a munkát, ám a fővállalkozó ebbe nem egyezett bele. A BYD a lapnak megerősítette, hogy a munkások valóban elállták a kaput, de hangsúlyozta: ekkor már nem állt fenn munkaviszonyuk, és az építkezés ütemét az eset nem befolyásolta.

A 35 tiltakozó azóta visszautazott Kínába.

A HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség a szeged365.hu-nak azt nyilatkozta, hogy az ügy a munkások és a fővállalkozó közötti nézeteltérésből adódott, és a beruházás a terveknek megfelelően halad. A kormány minden beruházótól elvárja a hazai jogszabályok, köztük a munkakörülményekre vonatkozó előírások betartását.

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek