kapubanner for mobile

Komfortosabb nővérszállók az egészségügyi szakdolgozóknak

Az egészségügyi dolgozók lakhatási feltételeinek javítása érdekében nyolc kórház nővérszállóit fejleszti a kormány 2022-ig, 634 szakdolgozónak nyújtva ezzel kényelmesebb életteret - írja közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A Békés, a Jász-Nagykun-Szolnok, a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei kórházak, a Csolnoki Ferenc Kórház, az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, a Dél-pesti Centrumkórház és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet is szerepel azon intézmények között, amelyekben lehetőség kínálkozik az egészségügyi dolgozók lakhatási feltételeinek javítására. A beruházási tervekre, engedélyekre, kiviteli dokumentációra 506 millió forint áll rendelkezésre.

Az egészségügyi dolgozók hosszú távú és kiszámítható lakhatási lehetősége, a munkába járási idő és a lakhatási költségek csökkentése együttesen javítják a szakdolgozók életkörülményeit. A program az egészségügyi dolgozók családalapítását és családbővítését is támogatja, így az egyszemélyes lakások mellett, nagyobb alapterületű családi apartmanokat is kialakítanak.

Az életkörülmények javítását célzó programok, valamint a kiszámítható életpálya biztosítása együtt garanciát nyújtanak a betegellátás színvonalának emelkedésére is.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek