Komoly döntést kell hozniuk a Honvédkórház dolgozóinak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Honvédkórház hét fővárosi és öt vidéki telephelyén több ezer civil alkalmazottnak, köztük orvosoknak, ápolóknak és más szakdolgozóknak öt napja maradt eldönteni, hogy vállalják-e a honvédelmi alkalmazotti státuszt, vagy távoznak - írja a Népszava.
Az előző év végén, a túlóra-törvénnyel egy időben fogadták el azt a jogszabályt is, mely szerint január elsejétől automatikusan a honvédelmi alkalmazotti státuszba kerülnek a honvédségi fenntartású intézmények civil munkavállalói. Köztük a Honvédkórházban dolgozó orvosok, ápolók, műtőssegédek, irodai munkások egyéb civil alkalmazottak.
A lap szerint a honvédelmi alkalmazotti státusz megteremtése során jogalkotók lényegében a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény írták át, kicsit megszigorították a honvédek hasonló törvényéből vett részekkel. Ennek értelmében válsághelyzetben a munkáltató előzetes értesítés nélkül is elrendelheti, hogy mint honvédelmi alkalmazott bárhol, bármikor „teljesítsen ügyeletet”. Valamint korlátozható a véleménynyilvánítás, valamint a gyülekezési jog.
Az új jogviszony a honvédelmi egészségügyben dolgozóknak idén havi bruttó 39 200 forintos bérkiegészítést garantál, de nem kapják meg egészségügyi pótlékaikat.
Ezek a változások sok orvosnak, ápolónak nem tetszenek, akik múlt héten még úgy nyilatkoztak, akár fel is mondanak emiatt. A lap úgy tudja több orvost magához rendelt a honvédelmi miniszter, és elmondta nekik, hogy ha nem írják alá a munkaszerződéseket, akkor majd a helyi menedzsmentek megoldják a pótlást. Mostanra már csak néhány traumatológus, sürgősségi szakember, valamint a héten újranyitott koraszülött centrum munkatársai tartanak még ki a távozás mellett.
Népszava

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?