kapubanner for mobile

Konfliktuskezelő szakembert küldenének az iskolákba

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Magyarországon minden iskolában kellene alkalmazni konfliktuskezelésben jártas gyermekvédelmi szakembert, akihez el lehet küldeni a diákot konfliktushelyzetben - mondta az InfoRádiónak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.

Nem kifejezetten magyarországi jelenség az, hogy jelen van, és egyre erősödik az iskolai erőszak - jegyezte meg a szakszervezeti vezető. Törvénymódosításra van szükség, hogy Magyarországon minden közoktatási intézményben kötelezően foglalkoztassanak gyermek- és ifjúságvédelmi szakembert, akihez el lehet küldeni a diákot konfliktushelyzetben - hangsúlyozta a PDSZ elnöke.

A szakszervezet javasolja azt is, hogy a közoktatási törvény engedje meg: ha egy gyerek szélsőséges, közösségellenes magatartást tanúsít, akkor konkrét időszakra ki lehessen zárni a közösségből - tette hozzá.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek