kapubanner for mobile

Kövér László: Idén nem lesz adócsökkentés

Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke szerint az új kormány ebben az évben nem fogja csökkenteni az adókat és járulékokat, a vállalkozók e terhei a ciklus végére, a munkavállalóké pedig az azt követő két évben mérséklődhetnek.

"Ebben az esztendőben nem fog menni, ez teljesen nyilvánvaló, de az az eltökélt szándékunk, elképzelésünk, hogy négy esztendő múltán, a ciklus végére a magyar vállalkozók átlagos adóterhelése a közép-európai versenytársak átlagához igazodjon. Hat esztendő alatt pedig a munkavállalók adóterhelését is szeretnénk erre a szintre szorítani" - mondta a politikus kedden egy Komlón tartott lakossági fórum mintegy háromszáz résztvevője előtt.

A választmányi elnök hangsúlyozta: az adócsökkentésre szükség van, mert adó szempontjából ma messze Magyarország a "legterheltebb" ország, a gazdaság fellendítéséhez, munkahelyek teremtéséhez pedig nélkülözhetetlen, hogy a vállalkozók "lélegzetvételhez" jussanak, esélyt kapjanak. A munkahelyekkel kapcsolatban utalt rá: a Fidesz tíz év alatt egymillió új álláshely megteremtését jelölte meg célként. Kövér László ezzel összefüggésben fontosnak nevezte a korrupció visszaszorítását és a bürokrácia egyszerűsítését, leépítését is, melynek következtében a vállalkozói szféra újra növekedési pályára állhat.

A politikus a költségvetés helyzetével kapcsolatban azt mondta: az államháztartási hiány elérte az egész évre tervezett összeg 80 százalékát, s megjósolható, hogy mire a kormányváltás megtörténik, elfogy a mozgástér és a költségvetési tartalék.

"A Népszabadság írta, ahhoz, hogy a tömegközlekedést 2011 végéig fenn tudjuk tartani, a következő kormánynak 400-500 milliárd forint pluszforrást kellene találnia. Ez világossá teszi, hogy a kormányváltást követő fél év arról fog szólni, hogyan tudjuk egyáltalán működőképes állapotban tartani az országot. Legyen fizetésük a pedagógusoknak, kapjanak nyugdíjat a nyugdíjasok, a kórházaink működőképesek legyenek, s megállítsuk a vállalkozók csődbe jutását" - jegyezte meg Kövér László.

Hozzátette: "ha úgy zárjuk le ezt az esztendőt, hogy még mindig minden működik, akkor a legnagyobb nehézségen talán túl vagyunk, s lehet azon gondolkodni, hogy a következő három teljes költségvetési évben a Fidesz gazdaságpolitikáját törvénybe foglalva, megvalósítva hogyan tudjuk az ország szekerét újra fölfele tolni."

Kövér László az országgyűlési választások második fordulójával kapcsolatban azt mondta: annak eredményén a Fidesz kétharmados parlamenti többségének megszerzése, a "felhatalmazás nagysága" múlik. Utalt rá, hogy a Fidesz tervei között szerepel olyan kétharmados jogszabályok módosítása, mint a választójogi, az önkormányzati, a média- az állampolgársági törvény, továbbá a mentelmi jog kérdésének rendezése is.

A választmányi elnök ugyanakkor a kétharmados többség megszerzésénél is fontosabbnak nevezte, hogy pártjának és az új kormánynak milyen támogatottsága lesz az emberek körében a választások után. "Kérdés, milyen széles nemzeti egység tud felsorakozni az országépítő, újjáépítő munka köré, s mennyi ideig tart ki a nehézségek közepette" - mondta Kövér László.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Leépítésre készül Magyarországon a Siemens

Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk

Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk