Közel 300 millió forint versenyképesség-növelő támogatást kapott a Transintertop
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNyolcszáz milliós környei beruházásához nyert 282 millió forint versenyképesség-növelő támogatást a magyar árufuvarozási piac 10. legnagyobb szereplője, egy 270 főt foglalkoztató családi cég.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Transintertop Kft. támogatási szerződésének átadásakor Környén elmondta: a versenyképesség-növelő támogatási program keretében 806 vállalat kap összesen 169 milliárd forint támogatást. Az általuk vállalt beruházások összege 377 milliárd forint és 143 ezer munkahely megtartásához járulnak hozzá.
A miniszter szólt arról is, hogy Komárom-Esztergom megyében 38 vállalat részesül támogatásban, 20 milliárdos beruházási összeghez 8,6 milliárd forint támogatás érkezik, a fejlesztések a megyében 11 700 munkahely megőrzését segítik.
Selmeczi Attila, a Transintertop Kft. tulajdonosa elmondta, hogy a közel 800 millió forintos beruházáshoz 282 millió forint támogatást kaptak. Az összegből egy új, 3000 négyzetméteres raktárépületet hoznak létre, ahol a tárolás mellett értéknövelő szolgáltatásokat is végeznek, például minőség-ellenőrzést, átcsomagolást és különböző bérmunkákat.
A bővítés után a társaság teljes raktárkapacitása eléri a 23 ezer négyzetmétert, 25 ezer szabványos raklap tárolását teszi lehetővé. A támogatás nélkül a beruházás csak évekkel később valósulhatott volna meg - mondta a tulajdonos.
A Transintertop Kft. magyar tulajdonú családi vállalkozás, dolgozóinak létszáma 270, közülük 150 kamionsofőr. A vállalat telephelye az oroszlányi, tatai és tatabányai ipari parktól egyenlő távolságban található, 155 vontatóval és 210 pótkocsival dolgoznak. Telephelyén a logisztikai társaság közel kétszázezer literes üzemanyag-tároló kapacitást épített ki, ahol szerződött partnerei is tankolhatnak.
A társaság 2018-ban és 2019-ben 8 milliárd forintot meghaladó árbevételt ért el, ezzel a magyar árufuvarozási piac 10. legnagyobb árbevételű cége.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?