Közeleg a Diákhitelek igénylésének napja
Már csak négy napjuk maradt azoknak a hallgatóknak a Diákhitel igénylésére, akik az idei szemeszterben még nem kérelmeztek Diákhitelt, de a tanév első felében szeretnének pénzhez jutni. A szabad felhasználású Diákhitel keretében felvehető hitelösszeg akár 250 ezer forint is lehet. A kötött felhasználású Diákhitel2 szintén ez alkalommal igényelhető utoljára az első szemeszterre.
A Diákhitel2 ugyancsak a fenti időpontig kérhető a 2012/13-as tanév első félévére, melyet az idei tanévtől az önköltséges vagy állami részösztöndíjas hallgatók vehetnek fel, kizárólag a képzési díj kiegyenlítésére. A felvehető hitelösszegnek nincs felső határa, legfeljebb azonban akkora összeget igényelhet a hallgató, amekkora az intézmény felé fennálló fizetési kötelezettsége. Az igényelt hitelt a Diákhitel Központ közvetlenül az egyetem/főiskola számára utalja, így biztosítva, hogy kizárólag a képzés díja legyen kiegyenlíthető belőle. A Diákhitel2 hitelfelvevők felé felszámított kamatlába 2012. október 15-étől évi 2 százalék, a piaci kamat 2 százalék feletti részét az állam kamattámogatás formájában állja a diákok helyett.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?