kapubanner for mobile

Közlekedési dolgozók és újságírók sztrájkolnak Athénban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A görög fővárosban, Athénban a kormány megszorító intézkedései ellen tiltakozó közlekedési dolgozók és újságírók csütörtökön reggel hat órakor 24 órás sztrájkba kezdtek.

A városban a metró-, villamos- és trolibuszvonalak dolgozói szűntették be munkájukat. Csütörtökön egyedül a buszvonalakon lehetett közlekedni. Az autóba vagy taxiba ülő ingázók miatt jelentős torlódások alakultak ki az utakon.

A munkabeszűntetés következtében valamennyi televíziós és rádiós hírműsor adását leállították, az internetes hírportálok pedig a sztrájk időtartama alatt nem frissítik tartalmukat. Pénteken a napilapok sem jelennek meg.

A közlekedési dolgozók immár többedik alkalommal szüntették be munkájukat tiltakozva a kormány megszorító csomagja ellen.

Görögország tavaly 110 milliárd dolláros mentőcsomagot kapott az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF). A három éven át folyósított hitel újabb részlete kifizetésének feltétele a megfelelő reformok - így a kiadáscsökkentés és a privatizációs folyamatok felgyorsításának - végrehajtása.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek