kapubanner for mobile

Közmunkások dolgoznak az Ős-Dráva programon

A vízgazdálkodási-mezőgazdasági fejlesztéseket is magába foglaló Ős-Dráva programba bekapcsolódott 420 közmunkás is. Erről együttműködési megállapodást kötött a Baranya Megyei Önkormányzat mintegy harminc ormánsági településsel csütörtökön.

Tiffán Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke és a polgármesterek a dokumentum aláírásával kifejezték szándékukat, hogy az érintetteknek a Start-program keretében február végéig történő alkalmazásával segítik az Ormánság 25 milliárd forintos, 45 ezer hektárt érintő felzárkóztatási programjának megvalósítását.

Az Ős-Dráva projekt kormánybiztosaként is dolgozó Tiffán Zsolt újságíróknak elmondta: a munkások a fejlesztésre kijelölt területek előkészítése mellett az idén már gyógynövények termesztésével is foglalkoznak, és várhatóan egyre több olyan munkát kapnak, amelyek elvégzése nemcsak fontos, hanem bevételt is hoz a térségnek.

Az Ős-Dráva program lényege a vizes élőhelyek revitalizálása vízkormányzási rendszer kialakításával, elősegítve a folyó mentén az ökoturizmus, a horgászat, a mezőgazdaság fellendülését.

A tervek szerint a folyóvíz egy részét szabályozottan, vízpótló árokhálózatokon keresztül tavakhoz, holtágakhoz, öntözendő területekhez juttatják, a természetes eredetű lefolyásból származó vizet visszatartják, tárolják, és ebből oldják meg az agrárterületek öntözését. Mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy az ott élők munkát kapjanak, piacképes termékek előállításával jövedelemhez jussanak.

A programhoz kerékpárutak építése és templomrekonstrukció is kapcsolódik, a kormány pedig áprilisban, az ormánsági Kémesen tartott kihelyezett ülésén határozott arról, hogy támogatja a Dráván egy kompkikötő és egy új híd megépítését, továbbá az M6-M60-as autópálya meghosszabbítását a horvát határig. Mindez jelentősen hozzájárulhat a térség felemelkedéséhez.

Tiffán Zsolt rámutatott arra, hogy az Ős-Dráva program több évnyi előkészület után az idén a látványosabb szakaszához ért. Példaként hozta fel, hogy a napokban megkezdődött a Cún és Szaporca közelébe tervezett ökoturisztikai látogatóközpont építése, s heteken belül hozzálátnak a Dráva ottani holtágának rehabilitációjához.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek