kapubanner for mobile

Közmunkások takarítják az észak-magyarországi turistautakat

Az országos közfoglalkoztatási programhoz kapcsolódva év végéig átlagosan 550 közmunkást alkalmaz a Mátra, a Bükk és a Heves-Borsodi dombvidék turistaútjainak takarítására az Egererdő Zrt. - tájékoztatta Urbán Pál, a társaság vezérigazgató-helyettese az MTI-t kedden.

images

A foglalkoztatottak Heves, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megye 33 településéről érkeznek a napi munkára - mondta a vezérigazgató-helyettes. A program az Egererdő Zrt. 75 ezer hektáros területét érinti, és az 550 fős átlaglétszám a nyári hónapokban 650-re bővülhet - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a közmunkások a Mátrában, a Bükkben és kisebb mértékben a Heves-Borsodi dombvidéken - Ózd és Pétervására térségében - az erdészeti feltáró-, a séta- és turistautakat, valamint a tanösvényeket tartják karban. Összegyűjtik a fakitermelések során keletkezett hulladékot, megszüntetik az illegális szemétlerakókat, a szemetet pedig elszállítják.

Mindezek mellett részt vesznek az úgynevezett közjóléti létesítmények, például a felsőtárkányi, a szilvásváradi és a gyöngyösi állami erdei vasút vonalainak kitisztításában, az esőbeállók, padok, asztalok karbantartásában is. Urbán Pál közölte: az Egererdő Zrt. 719 millió forint céltámogatásban részesül, amiből a közfoglalkoztatottak törvényben előírt munkabérét, szociális hozzájárulási adóját és egyéb költségeket kell fedezni. A programhoz 20 millió forint önerővel járult hozzá a társaság.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk