Közmunkával kötötték össze az energiaracionalizálást Zalaegerszegen
Kazánkorszerűsítést, közmunkát és városrendezést összehangoltan megvalósító mintaprogram zajlott Zalaegerszegen, a közmunkások által megtisztított terület faaprítékával fűtenek majd két óvodát - közölte szerdai zalaegerszegi sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
A polgármester felidézte, hogy még 2010-ben indította el Zalaegerszeg az ökováros programját, amelynek része az intézményhálózat energetikai korszerűsítésének terve. Tavaly a Belügyminisztérium pályázatán nyertek támogatást két óvoda gázkazánjának faaprítékos üzemeltetésre is alkalmas berendezésre történő cseréjére.
Mindehhez szorosan kapcsolódott a Kontakt Humán Kft. sikeres pályázata, amely lehetővé tette a közmunkások foglalkoztatását. Az alkalmazásukkal városrendezési célokat is sikerült megvalósítani, mert a népszerű Gébárti-tó másfél kilométeres, elvadult, cserjékkel benőtt partszakaszát tisztították ki.
Hozzátette, hogy a város 4,5 millió forintért vásárolt egy darálógépet, amely a helyszínen elkészíti az aprítékot. Az így előállított biomassza utánpótlása pedig könnyen megoldott, mert a város birtokában 200 hektárnyi erdőterület van, s az önkormányzati utak mentén is folyamatosan szükség van a tisztításra.
Gyutai Csaba kiemelte: az együttesen 24 millió forint költséggel megvalósított program kiváló példája a kormány, az önkormányzat, a megyei kormányhivatal munkaügyi központja és az önkormányzat nonprofit foglalkoztató cégének együttműködésére.
Aladi Gusztáv, a Kontakt Humán Kft. ügyvezetője arra is kitért, hogy a közfoglalkoztatás keretében nemcsak segédmunkások, hanem gépkezelők, motorfűrész-kezelők, lakatosok foglalkoztatására is lehetőség nyílt az öt hónap során. Ezt a programot pedig már szeptembertől folytatni szeretnék, sőt távlati céljuk a folyamatos, önfenntartó működtetés.
Cseke Tibor, a városüzemeltetési osztály vezetője mindehhez hozzátette: a városnak eddig csak kiadást jelentett a cserjés területek megtisztítása, de a mostani, egymásra épülő programok révén nagyobb a megtermelt érték, mint a ráfordítás. A faapríték pedig akkor is jó áron eladható termék, ha esetleg a kazánok fűtéséhez szükségesnél többet állítanak elő.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az OpenAI közlése szerint a munkavállalók leggyakrabban a bérszámításhoz kérnek segítséget, illetve azt szeretnék megtudni, hogy egy adott... Teljes cikk
2 százalékkal, 9 milliárd forint közelébe nőtt 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó Pensum Group árbevétele. A Budapesti... Teljes cikk
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
- Hogyan marad meleg az otthonod télen? 5 hónapja
- Új munkahelyek: közös magyar–kínai központ Zalaegerszegen 10 hónapja
- 6 tipp, hogy fizikailag és szellemileg is pörögj 11 hónapja
- Gázszerelés: Mit éri meg elintézni a fűtésszezon előtt? 11 hónapja
- 5 helyett 10 évig is engednék, hogy valaki közmunkás legyen 13 hónapja
- 5 módszer, amivel az irodai napok is energikusabban telnek 1 éve
- Innovatív hőszivattyúk: fenntartható fűtési megoldások 1 éve
- Fűtésszerelés: Most erre kell koncentrálni a fűtés kapcsán! 1 éve
- Lakásba is telepíthető hőszivattyú? 1 éve
- 80-100 új munkahelyet teremt ez a svájci cég Magyarországon 1 éve
- Hőszigetelés vagy fűtéskorszerűsítés - melyikkel érdemes kezdeni? 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?