Közoktatási törvénytervezet: módosul a tankötelezettség időtartama is
Módosul a tankötelezettség időtartama, a normaszegők pedig súlyos esetben kizárhatók lehetnek a tanintézményből - egyebek között ezeket rögzíti a Magyar Hírlap birtokába jutott közoktatási törvény tervezete.
A normasértés szintjétől függően pszichológiai- orvosi, család- és gyermekvédelmi, kivételesen súlyos esetben pedig igazságszolgáltatási szakembertől is segítséget kérhet a tanintézmény - derül ki a közoktatási törvény nem nyilvános munkapéldányából. A dokumentum hatfokozatú fegyelmi büntetésben részesítené a szabálysértő nebulókat: legsúlyosabb esetben akár a tanintézményből is kiutasíthatnák őket.
A hétéves kort elért, ám az iskolai tanulásra még nem képes gyermekek felzárkóztatására, minimálisan nyolc fő esetén előkészítő osztályt kell szervezni.
Másodiktól megint évismétlésre kötelezhetők a diákok az alsó tagozatban. Háromnál több év végi elégtelen osztályzat esetén a tanévet javítóvizsga nélkül meg kell ismételni.
A középiskolai írásbeli felvételin az intézmény a központilag meghatározott dolgozattal, vagy saját kérdőívvel mérheti le a tanulók tudását. Az adott iskola pedagógiai programja szerint az írásbeli mellett szóbeli felvételin is meghallgathatja a jelentkezőket.
A jövőben a kormány- a Felsőoktatási Tudományos Tanács és a Rektori Konferencia előzetes véleménye alapján - rendeletben határozza meg, hogy a felsőoktatási intézménybe történő felvételhez mely tantárgyakból kell emeltszintű vizsgát tenni.
Módosul a tankötelezettség időtartama is, a jövőben 17 éves korig köteleznének tanulásra, az óvodai ellátást pedig legkésőbb a hetedik születésnapot követő augusztus 31-ig engedélyeznék.
Magyar Hírlap

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?