Kritikussá vált a Kúria túlterheltsége, az elnök segítséget kér
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Kúria tehermentesítését szorgalmazta a bírói testület elnöke december 2-án csütörtökön az Országgyűlésben a jogegység biztosításáról és az önkormányzati normakontrollról szóló 2020-as kúriai beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájában.
Varga Zs. András elmondta, 2020-ban számos és jelentős jogszabályi változás érintette a Kúria működését, a klasszikus felülvizsgálati jogkör gyakorlásán túl a Kúrián első-, másod- és harmadfokú eljárások is folynak. A koronavírus-járvány alatt a felmerülő feladatoknak a Kúria maradéktalanul eleget tett.
Ugyanakkor,a Kúria megint az ország legleterheltebb bíróságává vált, 2020-hoz képest 2021-ben az új ügyek száma harminc százalékkal nőtt, de az ítélkező bírák száma nem változott.
Varga Zs. András a szerinte kritikussá vált folyamat fékezése érdekében azt kérte, csoportosítsák át a másodfokú közigazgatási hatáskörbe tartozó ügyek nagyobb részét az ítélőtáblákra.
Mint mondta, az Igazságügyi Minisztérium erről szóló törvénytervezetét már megkapták véleményezésre.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?