Krízistanulmányokat készíttetnek az önkormányzatokkal
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgy lapunk birtokába került kormányzati háttéranyag szerint a válságkezelés szolidaritási intézkedéseire összesen 16,3 milliárd forintot irányoz elő augusztustól a kormány, illetve 200 milliárd forintos garancia és hitelkeretet biztosít.
A szolidaritási intézkedések első programpontja szerint a nehéz szociális helyzetben lévők érdekében Kríziskezelő Programot indítanak, ami egyszeri segítséget nyújt a krízishelyzetbe került aktív korúaknak. A dokumentum kiemeli: "a krízis program célja, hogy kis összegű, vissza nem térítendő állami támogatás formájában gyors segítséget nyújtson ahhoz, hogy a bajba jutottak ne kényszerüljenek uzsorakölcsön vagy rendkívül magas kamattal törlesztendő személyi hitel felvételre." A 20-50 ezer forintos összeget azok vehetik igénybe, akik már éltek az önkormányzati segítségnyújtás lehetőségével, illetve a családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladhatja meg a nettó minimálbért, azaz 57 ezer 800 forintot.
A kérelmeket az önkormányzatok jegyzői fogadják be. A kormányzati háttéranyag megfogalmazása szerint az önkormányzatokat terheli az a felelősség, hogy indokolt esetekben elkészítsék a "potyautasok" kiszűrését szolgáló krízistanulmányokat. A programban 60 000 jelentkezőre számítanak, ami óriási terhet jelent az önkormányzatoknak, amelyek nincsenek felkészülve a bonyolult igénylési feltételek miatt kérdésessé váló igénylések gyors elbírálására és a hamis igazolások felderítésére.
A program a befizetői oldalt tekintve nyitott: az alapba vállalkozások és magánszemélyek egyaránt utalhatnának hozzájárulást (csakúgy, mint pl. a havi illetményük 2 millió forint feletti részéről lemondó állami tulajdonú társaságok vezetői). A programhoz az állam 1,8 milliárd forintot ad, ehhez csatlakozhatnak civil szervezetek, egyházak, melyek közreműködhetnek a lebonyolításban és a monitoringban is. Mivel a támogatásra jogosító krízishelyzetet meglehetősen tág körben határozták meg, a támogatás folyósítása csak pénzben lehetséges, a természetbeni nyújtás (pl. szolgáltatónak történő utalás) végrehajtása nem kivitelezhető. Átlagosan 35 ezer forint összegű támogatással számolva, a program induló összege körülbelül 60 ezer család támogatását tenné lehetővé.
A támogatási kérelmeket 2009. augusztus 1. és november 1. között lehet benyújtani. Ezen időszak alatt a kormány szakértők bevonásával értékeli a tapasztalatokat és dönt a program folytatásáról.
A további szolidaritási intézkedések keretében 500 millió forinttal támogatnak 40 ezer nehéz szociális helyzetben élő nyugdíjast. 140 milliárd forint garanciát ad - a háttéranyag szerint "10 százalékos bedőlés esetén 14 milliárd forint tényleges állami kifizetéssel" - a lakás- és jelzálogalapú hitellel rendelkező munkanélkülieknek és a fizetésképtelen munkában lévőknek. E tekintetben a háttéranyag körülbelül 360 ezer hitelfelvevőt tekint érintettnek, akik esetében a törlesztőrészlet 30 százalékkal emelkedett. Az intézkedés elfogadására az EU jóváhagyását követően várhatóan szeptember 1-jén kerülhet sor.
Ezen kívül a kormányzat támogatni kívánja az önkormányzatok elővásárlási jogát, amit a fizetésképtelenné válók lakásainak kényszerértékesítése során használhat föl. Ennek fedezete egy 60 milliárd forintos MFB hitelprogram, melynek forrása már korábban rendelkezésre állt, de nem hívták le az önkormányzatok.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?